Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EPP elnöksége szerdán meghallgatta mindkét pályázó politikust: az Európai Néppárt liberális szárnyához tartozó Alexander Stubb volt finn kormányfőt és az EPP kereszténydemokrata szárnyához tartozó Manfred Weber néppárti EP-frakcióvezetőt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökhelyettesét (képen balra).

Orbán Viktor az elhangzottak alapján - és amennyiben a két jelölt közül kell választani - egyértelműen a Néppárt kereszténydemokrata szárnyához tartozó bajor politikust támogatja, szemben az EPP liberális szárnyához tartozó Alexander Stubb-bal és ezt teszi majd a Fidesz is a néppárt novemberi helsinki kongresszusán, ahol a jobbközép erőket összefogó pártcsalád listavezetőjének személyéről döntenek majd - mondta el a miniszter.

Az EPP elnökségi ülését követően elkezdődött az európai állam és kormányfők csúcstalálkozója. A találkozó kiemelt témája - a brexit mellett - az Európai Bizottság bevándorláspárti javaslata, azaz az úgynevezett dublini reform, amely szerint a nemzetállamoknak át kellene adniuk a határvédelmet az uniós határvédelmi ügynökségnek, a Frontexnek, létrehoznák az európai bevándorlási ügynökséget, valamint elvonnák a tagállamoktól azt a jogot, hogy ők döntsék el, ki kaphat menekültstátuszt - mondta miniszter. Szavai szerint az előkészítő tárgyalások alapján úgy látszik, hogy 14 tagállam inkább nem vagy egyértelműen nem támogatja a bizottság bevándorláspárti javaslatait - írta az MTI.

Fotó forrása: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs