Az MNB közzétette a 2021-es pénzforgalmi beszámolóját, amiből sok más mellett kiolvasható a webes költekezés szerkezete is. A múlt évben 22-23 ezer milliárd forintot költöttek el a magyarok mindenfélére a boltokban és a különféle szolgáltatóhelyeken (hivatalosan a háztartások fogyasztási kiadásai címén).

A webáruházak reklámban nagyon jók, ha csak rájuk figyelnének, akkor akár úgy is tűnhetne, mintha minden fillérjüket a weben költenék el. De hát ez nagyon nincs így, még a webáruházak fergeteges tempója mellett sem, hiszen az összes webköltekezés 2020-ban 2324 milliárd forint volt, ami a családi kasszáknak éppen 10 százaléka - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Az éves mérleg a boltos világban is 12 százalékos részesedést mutat, tehát pénzük döntő részét a hagyományos szolgáltatóhelyeken költik el. Ettől függetlenül azért szépen húz a magyar webpiac.

Az idei első félévben 60 millió alkalommal vásároltak a weben (ennyi a webes vásárlások száma), 2020 egészében pedig 105 millió alkalommal. Úgy tűnik ráadásul, a külföldi webshokat is kedvelik a magyarok, hiszen ezekben 2021 első félévében 46 millió, 2020 egészében pedig 83 millió alkalommal vásároltak.

2021 első félévében is tovább nyomultak a weben a vásárlók, aminek a járványos hónapokban a legszembetűnőbb jele a biciklis és motoros futárok számának látványos növekedése volt az utcákon.

A fizetésikártya-elfogadó hálózatban az MNB 28 ezer internetes elfogadóhelyet tart nyilván. Ebben nem csak a hagyományos boltos árucikkeket, hanem a különféle szolgáltatásokat a weben kínálók is benne vannak, például vendéglők, szálláshelyek. (A weben jellemzően bankkártyával fizetnek, de egyébként is szeretik előre elkérni a pénzt.)

Internetes vásárlások az első félévekben
201920202021
belföldön472665795
ebből bolti élelmiszer és iparcikk333490628
külföldön317432483
összesen78910971278
Forrás: MNB, KSH, milliárd forint, internetes vásárlás: telefonos és postai megrendelésekkel

Az nem számít sokat, hogy egy webáruház merre is van, főleg, ha ki is szállítják a megrendelt portékát, igaz, az átvevő pontoknak, vagy a csomagpontoknak is megvan a maga előnyük, hiszen nem kell lesni, mikor jön a futár. A webáruházas költekezés persze sokféle szolgáltatásra kiterjed, a pizzától kezdve a repülőjegyig, a zoknit sem kihagyva.

Internetes vásárlások éves szinten
20192020
belföldön10721412
ebből bolti élelmiszer és iparcikk7651087
külföldön729912
összesen18012324
Forrás: MNB, KSH, milliárd forint, internetes vásárlás: telefonos és postai megrendelésekkel

A legnagyobb szelet a weben a hagyományos bolt áruköre, élelmiszer, iparcikk, aminek súlya 70-ről 80 százalékra nőtt. És bőven vásárolnak a külhonos webáruházakból is, bár arányuk valamelyest soványodott, ami úgyszintén járványhatás, hiszen a szállítások időnként akadoztak. De így is 40 százalékot közelített az összes webes vásárlásokon belül a külföldi webáruházas költekezés.