A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint múlt szombattól a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. látja el a magyar állam tulajdonában álló Airbus A330-243F típusú szállítógép  hasznosításával összefüggő feladatokat.

Ugyan ebben a közlönyben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter úgy rendelkezik, hogy a szóban forgó repülőgép felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének gyakorlója - 2023. március 31-ig - a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. lesz.

A kormány pedig - határozatával - megbízta a HEPA-t, hogy a szállítógép hasznosításával összefüggő feladatokra kössön szerződést a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt.-vel. A kormány egyúttal megszüntette a gép felett a Külgazdasági és Külügyminisztérium vagyonkezelői jogát. A határozat kimondja azt is, hogy a hasznosítást – a szállítógép közfeladat-ellátásban betöltött szerepéhez fűződő társadalmi cél érdekében – nem kell megversenyeztetni.

A Wizz Airrel a szerződés csak olyan tartalommal köthető meg, amely biztosítja a külgazdasági és külügyminiszter számára - az általa meghatározott időtartamban és desztinációban - a hasznosítás hatálya alatt, a szállítógépnek a közfeladat-ellátáshoz szükséges és az előírásoknak megfelelő, feltétel nélküli igénybevételét.