A magyar állam közvetett részesedést szerzett a Yettel Magyarországban – jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium

„Az ügylet tovább gyarapítja az állam vagyonát és szerepvállalását a stratégiai jelentőséggel bíró telekommunikációs ágazatban, valamint a részvénycserének köszönhetően a hazai telekommunikációs ágazat piacvezető szereplői közül kettőben is kisebbségi részesedésre tesz szert” – olvasható a minisztérium közleményében.

A tranzakcióval az állam amellett, hogy tovább diverzifikálja befektetési portfólióját a távközlési szektorban, erőteljesebben és hatékonyabban lesz képes – tulajdonosi oldalról – hozzájárulni az ágazat fejlődéséhez. Mindez további előnyöket biztosít az ügyfelek, a magyar gazdaság teljesítménye, valamint az ország versenyképessége számára.

A tranzakció közvetlenül nem érinti sem a Vodafone Magyarország, sem a Yettel Magyarország ügyfeleit.

„A kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz helyzet ellenére is mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a recessziót, megvédje a családokat. A veszélyek korába léptünk, ezért növelni kell Magyarország szuverenitását és stabilitását, meg kell erősíteni a nemzeti tulajdon szerepét a stratégiailag kiemelt ágazatokban” – zárul a tárca közleménye.

A részvénycsereügylet alapján:

  • a szerződésnek megfelelően az Antenna Hungária a PPF Telecom Group magyarországi leányvállalataiban meglévő 25 százalékos tulajdonát megtestesítő részvénycsomagot cserélte el a Corvinus Zrt. által birtokolt Vodafone-részvények 19,5 százalékára;
  • a tranzakcióval az Antenna Hungária 70,5 százalékra növeli részesedését a Vodafone Magyarországban, és megszűnik befolyása a magyarországi Yettel–CETIN-leányvállalatokban;
  • a most bejelentett tulajdonosi változásoknak megfelelően a Vodafone Magyarország igazgatósága hét főre bővül, amelybe a tulajdonosi arányoknak megfelelően a 4iG-csoport öt főt delegálhat;
  • a részvénycsere ügylet a hétfői napon lezárult.