A 25-ös listát a GREEN BRANDS Hungary vezetői által alapított Green Business Academy fenntarthatósági szakmai közösség száz tagja választotta ki kiegyensúlyozott kritériumrendszer alapján.

Első alkalommal jelenik meg ilyen összeállítás hazánkban, azt jelezve, hogy a fenntarthatóság képviselői immár meghatározó tényezők a közéletben és a gazdaságban is.

A listán jelentős többségben vannak a nonprofit szféra képviselői, de ez nem véletlen, hiszen az elmúlt évtizedekben a zöld kérdés főként civil kérdés volt, és itt alakultak ki a téma azon fórumai, amelyek kellő példamutatással és hatással vannak a szavazókra. Helyett kapott többek között a KÖVET, a HuGBC, a BCSDH, a Humusz Egyesület, az Ökotárs Alapítvány, a Levegő Munkacsoport vezetője is.

Politikus nem került fel a listára

Várható volt, hogy a listán ott lesz a világ két legismertebb zöld nonprofit „márkája”, a Greenpeace és a WWF hazai vezetője is, akik viszont saját személyiségük, szakmai tudásuk révén emelték itthon is tényezővé ezeket a szervezeteket.

Politikus gyakorlatilag nem kapott helyet, a versenyszféra viszont nagyobb térhez jutott például ifj. Chikán Attila (ALTEO), Gazsi Zoltán (Eisberg) vagy Lévai Gábor és Wiszkidenszky András (a GREEN BRANDS Hungary alapítói) szereplése révén.

A zöld influenszerek még nem lepték el a közösségi médiát, de aki annak mondható –

  • Ürge-Vorsatz Diána klímakutató a tudományos oldalról,
  • Litkai Gergely, a Dumaszínház alapítója a szórakoztatás irányából.

Kik a legaktívabbak zöld-ügyekben hazánkban?

A legbefolyásosabb zöld aktivisták a következők a száz főről leszűkített 25-ös lista alapján:

  1. Ámon Ada közgazdász, nemzetközileg elismert klímapolitikai szakember, Karácsony Gergely főpolgármester zöld-ügyekben illetékes főtanácsadója.
  2. Bakos Gábor képzőművész, kommunikációs szakember, cégvezető, Geszti Péterrel együtt az ARC közérzeti pályázat- és kiállítássorozat egyik ötletgazdája.
  3. Barta Zsombor A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának külföldi kapcsolatokért felelős referense, a Greenbors Consulting Kft. fenntarthatósági tanácsadó cég alapítópartnere.
  4. Ifj. Chikán Attila az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója.
  5. Fertetics Mandy az Alternate Kft. ügyvezetője, fenntarthatósági tanácsadó.
  6. Fodor János a Folprint Zöldnyomda kereskedelmi igazgatója.
  7. Gazsi Zoltán az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője.
  8. Gulyás Emese a Tudatos Vásárlók Egyesülete elnöke.
  9. Handó János a Katica Tanya Élményközpont alapítója.
  10. Hankó Gergely a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője.
  11. Herner Katalin a KÖVET Egyesület ügyvezetője.
  12. Kovács Károly a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) elnöke.
  13. Litkai Gergely humorista, a Dumaszínház alapítója.
  14. Lukács András a Levegő Munkacsoport elnöke.
  15. Márta Irén a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) igazgatója.
  16. Mező János Bálint a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgatója.
  17. Molnár Attila Dávid a PET Kupa alapítója-szervezője.
  18. Molnár Csaba a Magnet Bank közösségfejlesztési igazgatója.
  19. Móra Veronika az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
  20. Sipos Katalin a WWF Magyarország elnöke.
  21. Urbán Csilla a Humusz Szövetség igazgatója.
  22. Ürge-Vorsatz Diána a CEU professzora, klímakutató.
  23. Wettstein Albert a Munch startup társalapítója.
  24. Lévai Gábor és
  25. Wiszkidenszky András a GB Academy alapítói.

    Új szakmai közösség gyűjtötte össze a nagy neveket

    Nem csak a hagyományteremtő lista számít újdonságnak, hanem a módszer és a közösség is, amely szavazott az első 25 helyezettről.

    A TOP 25 kiválasztásának első fázisában a GB Academy közösségének tagjai kijelöltek olyan személyiségeket, akik véleményük szerint meghatározóak a hazai fenntarthatósági mozgalomban vagy egyre inkább szakmában. Az erre adott 2 hetes időszak alatt csaknem 100 név állt össze az ún. long listben, amelynek szereplői mind teljes mértékben indokoltan szerepelhettek volna a 25-ös, végső sorrendben is. A fenntarthatósági szakemberek a versenyszféra, a politika, az oktatás, a civil szféra jeles képviselőit, bloggereket, tévés személyiségeket, influenszereket jelöltek.

    A lista jelöltjeit 1-5-ig pontozni lehetett pontozni a következők alapján:

    • Társadalmi hatás
    • Gazdasági hatás
    • Hitelesség
    • Példamutatás
    • Életmű