Országosra terjesztette ki hét évvel ezelőtti reprezentatív kutatását a Nestlé Hungária, amelyben egyedülálló módon a 4 és 10 éves korú gyerekek táplálkozási szokásait vizsgálta. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakmai támogatásával készült felmérés azt mutatja, hogy több szempontból rosszabbul esznek a gyerekek, mint 2014-ben.

Túl kevés zöldség, gyümölcs, rost, tej- és tejtermék…

QP | Quality Placement

Az óvodások és kisiskolások naponta átlagosan 263 gramm zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ami továbbra is alig több, mint a fele a napi 400 grammos ajánlásnak. A táplálkozási naplók szerint a gyerekek mindössze 43 százaléka fogyasztott teljes értékű gabonát, így nem meglepő, hogy a kisiskolások közel harmadának az ajánlás 70 százalékát sem éri el a rostbevitele.

Sárga Diána, a Nestlé Hungária dietetikusa szerint ez azért különösen aggasztó, mert a megfelelő mennyiségű zöldség- és gyümölcsfogyasztás elengedhetetlen a gyerekek egészséges immunrendszerének fenntartásához.

Jóval elmarad a kívánatos napi fél litertől a vizsgált korosztály tej- és tejtermék fogyasztása, ami miatt a csontfejlődésben fontos szerepet játszó kalciumból átlagosan több, mint 20 százalékkal kevesebb jut a szervezetükbe az ajánlott napi bevitelnél.

…túl sok zsír és só, kicsit kevesebb cukor

Jócskán meghaladja az ajánlott mennyiséget a zsírfogyasztás. Ennek egyik oka, hogy hús- és felvágottfélékből is jellemzően a zsírosabb fajtákat eszik a gyerekek. Emiatt a kelleténél magasabb a 4 és 10 év közöttiek koleszterinbevitele is, miközben az omega-3 zsírsavak aránya messze nem kielégítő.

Sóból a felmérés szerint az ajánlott mennyiség 3-4-szerese jut a szervezetükbe. Ennek közel fele (41 százalék) az ételek elkészítéséhez használt sóból, valamint az elkészült étel utánsózásából ered.

Bizakodásra ad okot, hogy a hozzáadott cukorból származó energia 11 százalékkal, 11,07 százalékra csökkent a 2014-ben végzett kutatáshoz képest, ez azonban kismértékben továbbra is meghaladja a WHO ajánlásában szereplő legfeljebb 10 százalékos mértéket.

A gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott

A felmérés alapján a 4 és 10 év közötti túlsúlyos magyar gyerekek aránya továbbra is igen magas, a gyerekek 23 százalékának van súlyfeleslege. A túlsúly és elhízás aránya még magasabb (39 százalék) azoknál a gyerekeknél, akik az ajánlottnál kevesebbet mozognak .

Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke szerint elkeserítő, hogy már ilyen fiatal korban is visszaköszönnek a felnőttek helytelen szokásai. „Különösen fontos, hogy megismerjük ezt a korosztályt, hiszen ebben a korban a leginkább fogékonyak az újdonságokra, nagyrészt ekkor alakulnak ki azok a táplálkozási szokások, melyek meghatározók lesznek felnőtt korban is” – véli a szakember.

Segíthet a közös főzés

A kutatásban résztvevő gyerekek ötöde gyakran, 42 százalékuk pedig alkalmanként vesz részt az ételek elkészítésében, a szülők 40 százaléka pedig törekszik arra, hogy sok legyen a tányéron zöldségekből és gyümölcsökből. A felmérés készítői szerint a közös főzés jó bevezető eszköz a gyerekek egészséges és változatos táplálásához, hiszen így könnyebb megismertetni és megszerettetni velük az egészségesebb alapanyagokat, és kialakítani a helyes táplálkozási szokásokat, amiben kulcsszerepet kap a szülői példa. Éppen ezért fordít kiemelt figyelmet a közös főzés fontosságára az Egészségesebb Gyermekekért program kereteiben a Nestlé, hasznos tanácsokkal, tippekkel látva el a szülőket az igyteljesazelet.hu weboldalon – teszi hozzá Sárga Diána.