Régi tőkepiaci igazság, hogy amikor a rossz hírek áradása közepette a gazdaságpolitika irányítói megijednek, és mindent megtesznek az éppen aktuális válság elkerüléséért, akkor a piaci szereplőknek már késő, sőt nem is kell annyira pánikolniuk, mert a beavatkozás a legtöbb esetben (legalább részben) kezeli a pánikot okozó problémákat.

Nagyjából ez a helyzet jelenleg Magyarországon

 

- írta blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Tényleg nagy a baja

A korábbi túlhevítés (alacsony kamatok és két számjegyű bérnövekedés, jegybanki hitelprogramok, folyamatosan gyengített forint, választási költségvetés) miatt túlpörgött ország – a fejlődő piacok jó szokása szerint – úgy érkezett bele az aktuális válságba, hogy a gazdaságpolitika nem hogy enyhíteni tudná a kialakulóban lévő recessziót, de mind a monetáris, mind a fiskális politika egyszerre lassít: full gázból rögtön satufék.

Ez azonban jelenleg elkerülhetetlen - véli a közgazdász.

Hogy mekkora a baj, azt jól mutatja, hogy a kormány hozzányúl a szent rezsicsökkentéshez. Azonban nem tehet mást, és bár a korábbi gazdaságpolitikája semmiképpen sem volt prudens, mindenképpen megnyugtató, hogy az utolsó pillanatban azért félrerántják a kormányt.

A rezsicsökkentés vége mellett szól, hogy

  • elképesztő terheket rak a költségvetésre,
  • az alacsony árak miatt nincsen alkalmazkodás, nem csökken a fogyasztás (holott ez most életbevágó lenne), valamint
  • az országnak alig van annyi devizája, amennyi elegendő lenne a gázszámla kifizetésére – hosszú távon semmiképpen sem.

Emiatt is kell megegyezni az EU-val, hogy jöjjön a deviza és ezért is kellene minél gyorsabban megszüntetni a benzinárstopot is.

Az energiafogyasztást tehát egyrészt le kell csökkenteni (folyó fizetési mérleg javítása), a valós árát legalább részben kiszámlázni a lakosság felé (költségvetés egyensúly felé terelése), és biztonságos nagyságúvá kell növelni a devizatartalékokat is (EU-megállapodás).

A kormányzat döntései tehát szükségesek és hasznosak – bár a probléma nagy részét valójában maguk állították elő - véli Zsiday Viktor.

Ez elég a krízis elkerüléséhez?

A jelenlegi krízis elkerüléséhez a költségvetési kiigazítás, a rezsinövelés, a jegybanki kamatemelések, és az EU-megállapodás valószínűleg elégségesek.

Most, hogy a döntéshozók pánikolnak, talán kezdhetünk megnyugodni – még a forint piacán is: a hazai deviza rendkívül alulértékelt mindenhez képest, és magasan a térség legnagyobb kamatait kínálja, ennek elegendő vonzerőt kellene jelentenie – az EU-megállapodás azonban mindenképpen szükséges a tartós lenyugváshoz.

Miből lesz itt gazdasági növekedés?

Van egy még nagyobb problémája a magyar gazdaságnak: nem nagyon látni, hogy a következő években miből lesz növekedés.

Az elmúlt 10 évben az egy főre jutó termelés (a munkaerő termelékenysége) 11 százalékkal nőtt, azaz évente csupán 1 százalékkal. Mivel a munkaerő-tartalékok kimerültek, a termelékenység csak komoly oktatási fejlesztéssel, és csak hosszabb távon orvosolható.

Ráadásul a következő években az állam egyre nagyobb kamatkiadásokkal szembesül, emiatt minden évben kicsit meg kell szorítani a költségvetést, és az energiaárak sem a régi szintjükön stabilizálódnak majd. Így mindezekből maximum az éves 1-2 százalékos növekedés jön ki (optimista hozzáállással) a következő évekre.

Az első válságot kezelni látszik a kormányzat – remélhetően sikerrel, de a következő évek valószínűleg a lassú növekedés és további nehézségek jegyében fognak telni - hangzik Zsiday Viktor jóslata.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!