"Magyarország teljes területének hulladékgazdálkodási joga mellett az óriási állami támogatások is a pályázat egyetlen nyerteséhez kerülnek majd. A kiírás precíz és pontos, egyrészt a feltételeket a Mol Nyrt.-n kívül egyetlen pályázó sem tudja majd teljesíteni, másrészről pedig 2021. szeptember 9-t jelölték meg beadási határidőnek, azaz 12 munkanapot adtak egy 35 évre szóló koncesszori pályázatra. Ez elég egyértelműen szembemegy az Európai Unió irányelveivel" - írja Fekete-Győr András, a Momentum pártelnöke Facebook-bejegyzésében.

A Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter irányítása alatt álló - a közelmúltban létrehozott - Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) nem csak a hazai gyorsforgalmi utak fenntartását és fejlesztését akarja kiszervezni magánkézbe, 35 évre, hanem a hulladékgazdálkodást is. A hulladékgazdálkodás koncesszióba adásáról tavaly év végén törvénymódosítást is elfogadtak, de a közbeszerzési felhívás megjelenése azóta váratott magára. A - kőolaj utáni életre is készülő - Mol Nyrt. olajipari vállalat érintettségéről már tavaly novemberben írt a Szabad Európa hírportál, amelynek akkor a Mol nem cáfolta, hogy érdeklődik a teljes magyar hulladékgazdálkodás átvétele iránt, ami százmilliárdos piacot jelent.

A 35 évre szóló koncesszió kezdő időpontja 2023. július 1-je lenne - írja az NKI a közbeszerzési kiírásban. A nyertes koncesszornak saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot kell alapítania.

A koncesszor feladata lesz a felhívás szerint:

  • "A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és intézményi résztevékenységek körébe tartozó hulladékok (évente várhatóan mintegy 4-4,8 millió tonna) átvételét, gyűjtését, elszállítását, előkezelését, kereskedelmét és kezelésre történő átadását, ideértve az ezek által érintett hulladékgazdálkodási létesítmények (úgy mint gyűjtőpontok, hulladékudvarok, visszaváltási pontok, átrakóállomások, válogatóművek) fenntartását és üzemeltetését,
  • az intézményi résztevékenység körébe tartozó hulladékokra létrehozott kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerek a Ht. 53/A. § (4) bekezdésben meghatározott kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettséget a gyártó nevében teljesítő szervezeti feladatainak ellátását, és a kötelező visszaváltási díjas rendszer működtetését."

Csak egy koncesszorral szerződnek

A feladat ellátásra csak egyben lehet pályázni, részajánlatot nem lehet tenni. "Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat gyakorlásának jogát az állam kizárólag egységesen, egy eljárásban, egy és ugyanazon koncesszor részére jogosult átengedni, amelynek alapján a részekre történő ajánlattétel jelen beszerzési igény tekintetében nem értelmezhető, illetőleg a részekre bontás jogszabállyal ellentétes lenne" - áll a hirdetményben.

A közbeszerzés két szakaszos. A részvételi jelentkezési határidő szeptember 9-én 10 órakor jár le. A részvételi szakaszban a jelentkezők alkalmasságát vizsgálják, ekkor ajánlat nem tehető. A második, ajánlattételi szakaszba csak az alkalmasnak talált, meghívott jelentkezők juthatnak. Az eljárás lezárását 2021. decemberére tervezik.

Az ajánlattevők ajánlatait az alábbi szempontok alapján értékelik:

  • A tervezett új beruházásokra vonatkozó vállalás értéke a koncessziós szerződés hatályba lépését követő 10 évben minimum nettó 50 milliárd forint - legfeljebb nettó 300 milliárd forint.
  • A megvalósítani tervezett új energetikai hasznosítási kapacitásra vonatkozó vállalás a koncessziós szerződés hatályba lépését követő 5 évben (t/év) min 100 000t/év - max 400 000t/év.
  • A fizetendő fix koncessziós díj éves mértékre (minimum 100 millió forint, de előny a magasabb díj).