A nagykörúti villamosvonal érintett részein többségében 2010 előtt - van, ahol közel 20 éve - végeztek utoljára nagyfelújítást, ezért idén nyáron a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát - írják.

A Margit körút érintett szakaszán - ahol a nyáron több, mint 800 méter hosszon építik át a villamosvágányt - utoljára 2000-ben végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű felújítási munkát, azóta csak lokális beavatkozásokra került sor. Dél-Budán, az érintett vonalszakaszon utoljára 1996 és 2000 között, illetve egy-egy rövidebb szakaszon 2010 és 2013 között végeztek nagyobb rekonstrukciót, most mintegy 1000 méteren cserélik a sínpályát, a kitérőket, továbbá a Petőfi hídon a dilatációs szerkezetet is.

A felújítás miatt nem közlekednek a nagykörúti villamosok a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között várhatóan június közepétől, valamint a Margit híd, budai hídfő és a Széll Kálmán tér között július első felétől a tanítási szünet végéig.

Az érintett szakaszokon a villamosok helyett alacsonypadlós, légkondicionált pótlóbuszok közlekednek majd, a járatok haladását buszsávok és további forgalomtechnikai intézkedések segítik.

A villamospótlás óhatatlanul okoz majd kényelmetlenségeket a térség közlekedésében, ugyanakkor a közlekedési szolgáltatócégek mindent elkövetnek és megtesznek a megszokottnál nehezebb körülmények enyhítésére.

A belváros kényelmesebb elérése érdekében egész nyáron sűrűbben közlekedik a 2-es villamos és az M4-es metró.