Az eset kapcsán forgalmi akadály ugyan nem volt, ezért az utasoknak nem okozott fennakadást a reggeli közlekedésben, de az ellopott felsővezeték hiányában egy váratlan meghibásodás esetén - például ha zárlat, vagy zavar keletkezik - nem lehet csak az adott szakaszt feszültségmentesíteni, hanem a teljes vonalon buszpótlást kell elrendelni. Ez pedig egyrészt sok utas közlekedését nehezíti meg, másrészt jelentős pluszköltséggel jár a társaság számára. A közlemény szerint BKV Zrt. nem nézheti tétlenül, hogy tolvajok folyamatosan veszélyeztetik az utasok épségét és kárt okozzanak a közösségi közlekedésnek. A közlekedési társaság a lehetőségekhez mérten mindent megtesz, hogy megelőzze a tolvajlásokat; tavaly óta éjszakánként „kémvillamosok” közlekednek, amelyek szúrópróbaszerűen pásztázzák a leginkább veszélyeztetett vasúti pályákat, így vadászva a kábeltolvajokra. Emellett bevezetésre kerültek, kerülnek olyan műszaki megoldások, amelyek lopási kísérlet esetén figyelmeztető jelzést adnak. A színesfém tolvajok évek óta egyre többször és egyre nagyobb károkat okoznak a BKV-nak, ezért a társaság megfogalmazása szerint továbbra is összefogásra van szükség, hogy megakadályozzuk az ilyen eseteket. A BKV Zrt. ezúton is kéri a lakosok és dolgozóink segítségét: ha bármi gyanúsat észlelnek, azonnal hívják a rendőrséget, vagy a BKV Zrt. ügyfélszolgálatát, ahol akár név nélkül is tehető bejelentés.