A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly júniusi ítéletét, amelynek értelmében  az adóhatóságnak új eljárást kell indítani a céggel szemben.

Így várhatóan ki fog derülni, hogy a korábbi gyanúval szemben a Docler nem csalt áfát 2009 és 2011 között. Ettől viszont, úgy tűnik, hogy a cég egyelőre még nem kaphatja vissza a NAV által zárolt ingatlanainak és értékeinek nagy részét - olvasható a portálon.

A NAV még 2012-ben indított nyomozást a Docler ellen költségvetési csalás miatt, a nyomozást pedig, mint kiderült, két év titkos adatgyűjtés is megelőzött, amely során lehallgatták a dolgozók telefonjait és elolvasták az emailjeit.

A nyomozás során már zárolták a Docler értékeinek jó részét, többek között azt az Andrássy úton lévő épületet, amiben az Il Bacio di Stile üzlet (képünkön) üzemelt. Ezzel párhuzamosan pedig a NAV közigazgatási eljárást is indított a cég ellen a büntető nyomozás alatt begyűjtött adatok alapján, amelyben azt állították, hogy a cég 2009 és 2011 között 20 milliárd forint áfát nem fizetett be Magyarországon. Gattyán a Napi.hu gondozásban megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 listáján 180 milliárdos vagyonával a harmadik volt.