A miniszter ismertette: tavaly és tavalyelőtt tizennyolcezer tonna csokoládé készült Magyarországon, ennek csaknem harmada külföldi piacokon talált gazdára. A csokoládégyártás egyre komolyabb szereplője az élelmiszeriparnak - tudósít az MTI.

Megjegyezte, hogy a csokoládégyártás és -készítés fejlődésére a felsőoktatás és a szakképzés is reagált, a gödöllői Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán már folyik ehhez illeszkedő oktatás, és több helyen szakképzés.

A miniszter a sajtótájékoztatón méltatta a Bonbon Kft. eredményeit, amely megőrizte a szerencsi csokoládégyártás évszázados hagyományait. A szerencsi csokoládé egyszerre kézműves és nagyobb volumenű élelmiszeripari termék - jelentette ki. Fazekas Sándor reményét fogalmazta meg, hogy Magyarország cukoripari helyzete megengedi majd, hogy a cukorgyártás is visszatérjen Szerencsre.

Ehhez megvan a megfelelő mezőgazdasági háttér, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén megye erős mezőgazdasági térség, ahol tizenötezer őstermelő, társas vállalkozás vagy családi gazdaság tevékenykedik - mutatott rá. A mezőgazdasági tárca vezetője szólt arról, hogy az elmúlt nyolc évben jelentős eredményeket ért el az ágazat a kormányzat és a gazdálkodók közös munkájával. Hetvenezer új munkahely jött létre, amelyből 22 ezer az élelmiszeriparban realizálódott.

Hangsúlyozta, hogy az élelmiszeriparban a mezőgazdaságban dolgozókénál is magasabb arányban nőttek a nettó bérek, majdnem másfélszer magasabb juttatás kap ma egy élelmiszeripari munkás, mint néhány éve.

A miniszter szerint ez a helyzet segít megoldani az ágazat munkaerőhiányát is, ugyanis a bérek emelkedésével sokak számára vonzóvá válhat a mezőgazdaságban dolgozni. Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere arról beszélt, hogy a város mindig élelmiszeripari város volt, ezt szeretnék a jövőben erősíteni. Az ipari létesítmények nemcsak a helybelieknek adnak munkát, hanem felvevőpiacot is jelentenek a térség mezőgazdasági vállalkozóinak - mondta.

Mivel Szerencs Tokaj-Hegyalja kapuja, a jövőben a borvidékhez kapcsolható mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekkel is szeretnék erősíteni a helyi kínálatot.