Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Újabb vasúti munkát nyert el a Közgép Zrt. érdekeltségében lévő Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. Ezúttal a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-től kapott megbízást a Piliscsaba-Esztergom között új, D55 típusú biztosítóberendezés telepítésére, valamint a távközlési munkák elvégzésére áfa nélkül 3 milliárd 563 millió forintért.

A közbeszerzés érdekessége, hogy a 100 százalékban uniós támogatásból, a Közlekedés operatív program keretében megvalósuló beruházás előzetesen becsült értéke 2 milliárd 890 millió forint volt, ám az ennél 673 millióval drágább ajánlatot tevő Dunántúli Kft.-t választották ki nyertesnek. (Az eljáráson a legalacsonyabb ár alapján döntött a MÁV az ajánlatok közül.) Az, hogy a másik ajánlattevő, a Termini-Rail Kft. és a Pro Montel Zrt. alkotta konzorcium milyen értékű ajánlatot tett, nem derül ki a közbeszerzési tájékoztatóból. Az eljárás eredményéről már szeptember elején döntött az állami vasúttársaság, az eredményt két hónappal később tette közzé az uniós közbeszerzési értesítőben.

Munkák a GYSEV-től

A Dunántúli Kft. tavasszal több mint nettó 18 milliárd forint értékben nyert el munkákat konzorciumtársaival együtt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.-től. A Mosonszolnok-Csorna-Porpác vasútvonal villamosításának tervezését és kivitelezését (87 kilométeren), valamint a biztosítóberendezések távvezérlésének építését nettó 11,5 milliárd forintért végezheti el a Dunántúli Kft. az MVM Ovit Zrt.-vel közösen. A beszerzést uniós támogatással finanszírozzák, az eredményről március 25-én döntött a GYVES, az erről szóló tájékoztatót pedig május 13-án jelentette meg. Itt a másik pályázó a Siemens Zrt. volt.

Áprilisban nettó 1 milliárd 465 millió forintos árajánlattal nyert a Dunántúli Kft. a GYSEV tenderén, amit "automata útátjáró biztosítóberendezések telepítésére, azok jelzésadó eszközeinek cseréjére, csapórúddal történő kiegészítésére" írtak ki. A fejlesztés uniós támogatással valósul meg, itt nem volt versenytársa a cégnek, mivel a másik pályázó TBÉSZ Zrt. érvénytelen ajánlatot tett.

Márciusban a GYSEV központi forgalomirányításának tervezésére és kivitelezésére hirdetett közbeszerzésen nyert nettó 6 milliárd 120 millió forintért a Prolan-Savaria Konzorcium, amelynek a Dunantúli Kft. és a Prolan Irányítástechnikai Zrt. a tagja. A cégekkel májusban kötöttek szerződést. Ez a fejlesztés is uniós támogatással valósul meg, a másik pályázó a budaörsi Termini Rail Kft. volt.

Munka a NISZ-től

Márciusban az állami NISZ Nemzeti Infokommunikációs Zrt. közbeszerzésén nyert a Dunántúli Kft. az MVM OVIT Zrt.-vel közösen, a cégek összesen nettó 2 milliárd 487 millió forint értékben szállíthatnak optikai kábelszakaszokat mintegy 530 kilométer vasúti nyomvonal mentén. A beszerzés uniós támogatással, a "GSM-R rendszer beszerzése és kapcsolódó szolgáltatások" elnevezésű nagyprojekthez kapcsolódóan valósul meg. A NISZ Zrt. öt részre osztott közbeszerzésén három részben nyert a konzorcium.

Kéthelyen is befutott a Közgép-Strabag

Az eredetileg becsült nettó 2,9 milliárd forint helyett 2,5 milliárdért erősíti meg a 68-as számú főút egyik 8,3 kilométeres szakaszán a burkolatot a Starabag Általános Építő Kft. és a Közgép Zrt. által alkotott Kéthely SK 68 Konzorcium - írja az MTI. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzésre két ajánlat érkezett, a másik ajánlattevő a Duna Aszfalt Kft. volt.