Az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. 181,9 millió eurós nettó árbevétellel zárta a tavalyi évet - derül ki a cég beszámolójából. Ez az összeg majdnem 16 százalékkal haladja meg a 2014-es összeget, de még mindig elmarad a 2007 előtti teljesítménytől. Ettől függetlenül a cég a legjobb évét zárta ebben a tekintetben a válság kitörése óta, amely igencsak megtépázta az anyavállalat Adam Opel AG-t.

A bevétel 95 százaléka az összeszerelésből származik, a fennmaradó részt az egyéb szolgáltatások és a hulladékértékesítés teszi ki. Az összeszerelt motorok túlnyomó többségét exportálják, így a bevételnek is csak elenyésző része, 4,2 százaléka származik a belföldi értékesítésből. A szentgotthárdi üzem legnagyobb "ügyfele" nem meglepő módon az Adam Opel AG.

Felduzzadt a dolgozói létszám

A cég anyagjellegű ráfordításai 14,4 százalékkal emelkedtek, míg a személyi jellegűek 33,3-mal. Ez utóbbi jól látszik a személyi állomány alakulásából is. A fizikai dolgozók száma 619 főről 953-ra nőtt, míg a szellemi munkakörökben dolgozóké a tavaly előtti 194-ről 251-re emelkedett. A fizikai dolgozók - teljes bérköltség alapján számolt - havi bruttó bére 353 800 forint volt, míg a szellemi dolgozóké 729 400 forint. (Az MNB 2015 december 31-i árfolyama alapján)

Komoly nyereségráta

Az értékcsökkenés, az egyéb ráfordítások és a pénzügyi műveletek elszámolását követően a cég 42,4 millió euró adózás előtti nyereséget ért el. Ebből befizettek 17,4 ezer euró - korábbi évekből származó - társasági adót, amely az adózott eredményt nem csökkentette érdemben. Az Opel nem fizetett tavaly osztalékot.

Az Opel 23,3 százalékos nyereségrátával működött, amely bármely cég becsületére válna. Persze egy ekkora multinacionális cég esetében, ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eredményességre vonatkozóan. Csak az összevetés kedvéért: az Audi Hungaria nyereségrátája 5,3 százalék volt tavaly.

Forrás: Napi.hu, Opel Szentgotthárd Autóipari Kft.

A cég nyereségrátája a válságot megelőzően közel nem volt ekkora. 2003-ban például, amikor a tavalyinál 3,5-ször nagyobb, 638,4 millió eurós bevételt értek el, a 42,2 milliós profit 6,6 százalékos rátához volt elég. A vállalat 2005-ben 568,4 milliós bevétel mellett 290 ezres veszteséget produkált. A legmagasabb nyereségrátájuk, 25,9 százalék 2013-ban volt.

Állami támogatás

Az Opel a magyar kormánytól egy vissza nem térítendő támogatásban, illetve beruházási adókedvezményben részesül a "rugalmas gyártási rendszerű motorgyár" beruházással kapcsolatban. Ennek fejében a cég egy bizonyos létszám foglalkoztatására, meghatározott árbevétel elérésére és a létrehozott kapacitások folyamatos fenntartására tett vállalást.