A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A 2001 végén elkezdődött állami költekezés a 2002-es választások után még korrigálható lett volna, ám a 100 napos program rendkívül káros volt a gazdaságra nézve − állította egy korábbi tanulmányában Suppan Gergely. A Takarékbank jelenlegi vezető közgazdásza szerint nem csupán forrás nem volt rá, hanem évekre előre determinálta az államháztartás (+önkormányzatok) hiányának elszállását. A 100 napos program egyenes következménye volt, hogy az MNB 2003-ban két lépcsőben jelentősen emelte a kamatlábat, aminek következtében bumeránghatás érvényesült a lakáshitel-támogatásoknál: amikor a lakáshitel kamattámogatási rendszerét bevezették, a feltételezés arra épült, hogy az infláció és a kamatok folyamatosan csökkennek (ráadásul 2007-ben már euró lesz!).

A hazai gazdasági szereplők devizában történő eladósodását látszólag a magas forintkamatok indította el. De ez előbb-utóbb szükségképpen bekövetkezett volna egy megtakarításhiányos és hitelkeresletes gazdaságban − állítja Suppan, aki szerint az elégtelen hazai megtakarítások helyét külföldi hitelfelvétellel kellett pótolni. Mivel a külföld szükségképpen nem teremt forintot, csak devizában áll rendelkezésre pótlólagos hitel − innen meg már csak egy kérdés lehetséges: ki viszi a kockázatot? Suppan szerint csak látszólagos az a vélekedés, hogy a devizában eladósodók, hiszen a bankok számára is jelentős kockázatot okoz a forint gyengülése − már csak azért is, mert a banknak nem lehet nyitott devizapozíciója. Egyfelől gyengülő forintnál a mérlegfőösszegben megnő az eszközállomány, amihez további forrást kell bevonni vagy más eszközöket eladni. Így a forintgyengülés szükségképpen visszafogja a bankok hitelezési aktivitását. (Vagyis a bankok hitelezésének visszafogásáról önmagában nem a bankadó és más, a bankokkal szembeni intézkedések tehetnek, azok legfeljebb csak felerősítették a trendet.) Másfelől a gyengülő forint megnehezíti a hiteltörlesztéseket, ami a céltartalékképzés megugrásához, végső esetben pedig a hitelek kényszerű leírásához vezethet.

Mivel a forint 2004-ben már teljesen konvertibilis volt, az EU-csatlakozás miatt a tőkeáramlás szabadsága pedig nem korlátozható, a devizahitelek gyors elterjedését legfeljebb csak törvényhozási eszközökkel lehetett volna elkerülni − Suppan szerint e téren ugyan felvethető az MNB és a PSZÁF esetleges felelőssége, de úgy gondolja, a legnagyobb mulasztást a törvényhozók követték el, akik későn léptek. Arról viszont egyetlen hazai szereplő sem tehet és semmilyen szinten nem volt előre látható, hogy az európai adósságválság hatására a svájci frank ilyen szinten megerősödik. Ha az euró−svájci frank árfolyam 1,50 körül állna, a svájci frank−forint árfolyam a jelenlegi forintszintek mellett is 200−210 körül lenne − hívja fel a figyelmet Suppan Gergely. A svájci frank meredek emelkedése azzal is járt, hogy az egykulcsos adó bevezetésének várt fogyasztásbővítő hatása elmaradt 2011-ben, mivel az adókiengedés tetemes részét elvitte a devizahitelesek drámaian növekvő terhe. Ezért az is megkockáztatható, hogy az egykulcsos adó bevezetése nélkül lényegesen több háztartás lett volna képtelen törleszteni hiteleit, azaz a bankok rosszhitel-állománya a jelenleginél is sokkal magasabb lenne, a hazai gazdaság pedig már 2011 második felétől meredek recesszióba kerülhetett volna.