A kormány februárban döntött azon intézkedésekről, amelyek célja, hogy a Budapest környéki elővárosi közlekedés egységesen állami megrendelési és lebonyolítási keretek között működjön. A kormányhatározatban szereplő intézkedések végrehajtásáért a Fővárosi Közgyűlés áprilisban döntött arról, hogy a BKV-ből kiválással létrejön a HÉV-üzemágazatot magában foglaló új gazdasági társaság. A törvény szerint az átalakulásról két alkalommal kell határoznia a közgyűlésnek. Az első döntést tehát áprilisban már meghozták, és akkor megbízták a BKV igazgatóságát, hogy gondoskodjon a második döntéshez szükséges iratok, így az átalakulási terv előterjesztéséről.

A vagyonmegosztás során a BHÉV működéséhez szükséges eszközök és azok elválaszthatatlan részei, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó vagyontárgyak kerülnek a BHÉV tulajdonába. E szerint a vagyonmegosztási arány: BHÉV 3,1, BKV 96,9 százalék. A kiválás után a BHÉV saját tőkéje több mint 18 milliárd forint lesz.

A szétválás időpontja november elseje, és az előzetes tervek szerint mintegy 135-145 millió forintba kerül.
A BHÉV vezérigazgatója november elsejétől Feldmann Márton lesz. Az előterjesztést 18 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

Ellenzéki aggályok

Gy. Németh Erzsébet (DK) azon kérdésére válaszolva, hogy az utasokat mennyire érinti majd a szétválás, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azt mondta: az a cél, hogy az utasokat ne érje hátrány az új struktúra kialakítása miatt. Az elszámolási kérdésekről még folynak a tárgyalások, azok várhatóan november végén lezárulnak - közölte.

Horváth Csaba (MSZP) arról beszélt, hogy szerinte "számítási" problémák vannak a szétválásról szóló előterjesztésben, különösnek nevezte, hogy a több mint 100 kilométeres HÉV-hálózatot infrastruktúrával együtt csupán mintegy 19 milliárd forintra értékelik. Mint mondta, ennek ma az előállítási költsége meghaladná az ezermilliárd forintot.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója azt mondta, az amortizáció miatt szerepel az előterjesztésben az említett érték. Tarlós István főpolgármester Horváth Csaba szavai reagálva azt mondta: ne keltse azt a látszatot, hogy "mi mindenféle odafigyelés nélkül magunktól löknénk oda bármit".