- Ön is mérsékelte a fogyasztását?
- Mint felelősen gondolkodó értelmiségi a válság első szakaszában magamat és családomat is igyekeztem a kisebb fogyasztás felé terelni. De ez nem fogyasztói tudatosság, bizonyos fogyasztói szokásaimat szolidaritásból racionalizáltam. A történet vége pedig, hogy természetesen az én jövedelmem is függ a vállalat eredményeihez igazított bónuszoktól...

- Melyik fogyasztói réteg "fektette meg" a hazai kiskereskedelmet?
- A GfK-nak volt egy közös tanulmánya a Boston Consultinggal, amely a vezető európai országokra és az Egyesült Államokra is kiterjedt. Ennek alapján azt lehet állítani, hogy Magyarországon, vagy akár a fejletlenebb európai gazdaságokban, sokkal átfogóbb és mélyebb hatásokat gyakorolt a fogyasztásra a válság.

Nálunk nem az a kérdés, hogy melyiket nem érintette a válság. Hogy az elejéről kezdjem: három társadalmi nagy csoport létezik egy átlagos nyugat-európai társadalomban, az első a legfelső kör, amely ha vissza is fogta fogyasztását, ezt legfeljebb szolidaritásból tette. A középső, nagyjából 40-60 százalékos réteg (attól függ, melyik országban vagyunk) jövedelemátcsoportosítással, megtakarításból így-vagy úgy képes volt az életszínvonalát és fogyasztását szinten tartani.

Ez nem azt jelenti, hogy nem volt átrendeződés a fogyasztásukban, hanem azt, hogy igazán lényeges nem volt. Végül van a fennmaradó 30-40 százalék, amelyet érintett a munkaerő-piaci változásokból fakadó jövedelemcsökkenés. Magyarországon egyszerűbb a felsorolás. Itthon kettős tagozódású a fogyasztói társadalom. Van egy kétharmadnyi vesztesnek tekinthető (kizárólag fogyasztási nagy csoportról beszélek) réteg és van egy egyharmadnyi, amelyik kapaszkodik.

Vagyis olyan társadalmi réteg, amelyik a korábbi időszakban megtakarításokkal, befektetésekkel stabilizálni tudta volna fogyasztását, nem alakult ki, vagy hogy árnyaljam a képet, minimális szegmensről lehet csak beszélni.

- Tehát Magyarországon nem az a kérdés, ki vette vissza a fogyasztását, hanem az, hogy ki nem?
- Nincs olyan szignifikáns réteg, amelyik képes lett volna allokálni egyéb jövedelmeket fogyasztásának fenntartásához. Közhely: húsz éve arról beszélünk, hogy a polgárosodás nem (úgy) ment végbe. Na ez a közhely csapódott le 2009-ben a fogyasztásban. Lehet vitatkozni a társadalmi szerkezetről, de tessék, amiről korábban beszéltek, az érzékelhető most.

- Ön szerint van annyira tőkeellátott a hazai kiskereskedelem, hogy komolyabb veszteségek nélkül átvészelje ezt - az egyelőre nem tudni, meddig tartó - időszakot?
- A magyar kiskereskedelem fejlődésében, bármily furcsa, kifejezetten pozitív volt a feketegazdaság és az abból származó láthatatlan jövedelmek kialakulása. Ugyanakkor ebbe a környezetbe simult vagy olvadt bele a kiskereskedelem több szegmense, ami miatt az ágazatnak nem sikerült egészében transzparenssé válnia. Én tíz éve is azt mondtam, hogy nagyjából 2010 környékén indul meg az ez irányú átrendeződés.

Most lehet, hogy a válság elősegíti a tisztulási folyamatot, ám a gond az, hogy ennek jelét a kutatásokban még nemigen láttam. Vagyis a kérdésre a választ, hogy a piac veszteségek nélkül túlélte-e vagy túléli-e a válságot, a 2009-es mérlegekből (sem) tudjuk meg, éppen azért, mert a transzparencia bizony rendkívül korlátozott.

- Vagyis a fogyasztáscsökkenésből származó veszteségeket sokan képesek lenyelni, mert a szürke- és feketekereskedelem miatt nagy a mozgásterük?
- Én szívesen megváltoztatom a véleményem, ha valaki az orrom alá dörgöl ezzel ellentétes számokat.

- Sokan arról beszélnek, hogy a termelési és viszonteladói szegmensek némelyikében 30-40 százalékos a feketézés...
- Még egyszer mondom, én nem látom a válságra adott markáns választ, attól a ténytől természetesen el nem tekintve, hogy a kisbolti szegmens erodálódik. Ám nem vonult ki a válság előtt és alatt a piacról senki, nem szűnt meg bolthálózat, legfeljebb más márkanév alatt átalakult.

- Önök jelezték a döntéshozóknak, hogy a kereskedelmi szabályozóknak a transzparencia irányába kellene haladniuk?
- Természetesen, de magam részéről ezen a téren nem hiszek az állami szerepvállalásában. Azt gondolom, a piacnak kell megoldania a problémát. Azt is le kell szögeznem, hogy nem jogi transzparenciáról, hanem piaciról beszélek. Nem akarok az átlátható multizásba belemenni, mert a nemzetközi cégek működése az ismert mechanizmusokon alapul és többé-kevésbé átlátható, míg a helyiek kevésbé. Ez az én iparágamban, a kutatási piacon is így van.

- Mit látnak most a kiskereskedelemben, hogyan alakul a piac?
- Még nincsenek részletes elemzéseink, csak előzetes adatokkal tudok szolgálni. Szóval a napi fogyasztási cikkek piacán a hipermarket szegmens 2009-ben stabilizálta a korábbi időszakban elért részesedését. Ez nagyjából 23 százalék. A C+C egy százalékot veszített és most két százalékon áll, a diszkontok a 2007 és 2008-as előremenetelükhöz képest valamelyest visszaestek, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem működnek jól, egyszerűen csak nem tudtak úgy és olyan ütemben üzletet nyitni a válság miatt, mint korábban, vagyis relatív visszaesésről lehet beszélni.

A szupermarket nagyon megemelkedett, ennek okait többször elemeztük. A láncba szerve ződött kisboltok a GfK-nál ugyanazon a szinten vannak, mint tavaly, valamelyest csökkentek, és hasonló a helyzet a független kisboltoknál is. Az előbb beszéltünk az üzletek erodálódásáról, de ez mintha finom erózió lenne. A drogéria pedig újra nyert egy százalékot.

A kereskedelmi márkák térhódítása folytatódott, nagyjából 26-27 százalékos lett a piaci részük, és 2009 második félévében megerősödött a trend, hogy a fogyasztás az olcsóbb termékek irányába terelődött.

- Mikor jön a mélypont?
- Közgazdászként némi megértést tanúsítok abban az irányban, hogy a túlzó vagy helytelen szerkezetű fogyasztást a makroközgazdászok számára jónak tartott irányba, fiskális és monetáris eszközökkel "elvigyék", de mint fogyasztási szociológiával foglalkozó szakember - hangsúlyozottan - úgy vélem, tarthatatlan állapot, hogy ilyen hosszú távon és mélyen érintsen egy társadalmat a beavatkozás. Szerintem ez helytelen gazdaságpolitikát takar.

- A magyar fogyasztásban nagy szerepe volt a bankoknak, amelyek a válság hatására mintha riadt galambként rebbentek volna szét a piacról.
- Én régóta beszélek arról, hogy a kormányzatnak nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie a "fogyassz!" kommunikációjára. Egy-két milliárd forintot megér. Japán az egyik példa, amely úgy tudott kijönni a válságból, hogy megindult a fogyasztás. Tudom jól, hogy a fogyasztás felpörgetése rövid távú eszköz, de a válságból gyorsan kell kijönni. És persze nem is ez az egyetlen járható út.

Amit mondani akarok, hogy amire nem figyeltek oda a politikai vagy makroszakemberek, az ez. És ez biztos. Ez egy fogyasztói társadalom, mindegy, hogy pre- vagy poszt-, ez akkor is az - legalábbis nekem.