A Workforms Kft. hétfői közleménye szerint az új technológia megbízhatóan képes mérni és előre jelezni a leshelyzeteket valós időben, ezzel elősegítve a játékvezetőket a helyes döntés meghozatalában. A tesztelés várhatóan 2016 februárjában kezdődik egy nyugat-európai stadionban.

Az Offside Call Technology elnevezésű technológia forradalmi változást kíván előidézni a futballban - olvasható a közleményben, amelyből kiderül, hogy a rendszer a leshelyzetek 95 százalékát képes helyesen megítélni és az eredményeket továbbítani tudja a játékvezetőkhöz. A fejlesztők reményei szerint két-három éven belül módosítják a sportág szabályait úgy, hogy az OCT rendszer segíteni tudja a játékvezetők munkáját.