A NAPI Gazdaság cikke A tanulmányban szerint a termékek összetevői allergiás és asztmás rohamot idézhetnek elő, valamint rákkeltő hatásuk van. Hollandiában ennek eredményeként mintegy 30 százalékkal visszaesett a légfrissítők eladása. Az ügyben jelenleg bírósági eljárás folyik, ugyanis a gyártók beperelték a BEUC-ot. Magyarországon 3–5 cég foglalkozik ilyen termék gyártásával és forgalmazásával - tudtuk meg Murányi Istvántól, a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség főtitkárától. Mivel itt nem volt nagy visszhangja az eseménynek, forgalomcsökkenést sem tapasztaltak – tette hozzá Murányi. Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet tájékoztatási osztályának vezetője elmondta, hogy az eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy az adalékanyagok nem lépték túl a megengedett határértéket. Vaskövi Béláné, az ÁNTSZ munkatársa ugyanakkor hozzátette, hogy a légfrissítőkben található anyagok esetenként okozhatnak allergiát az arra érzékenyeknél, de ez elsősorban az összetevőtől függ, ami viszont termékenként változik.
QP | Quality Placement