Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szeretnék elérni, hogy a korszerű pénzügyi szolgáltatásokat bárhol, lehetőleg azonos színvonalon igénybe lehessen venni - mondta a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár. Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás megköveteli, hogy a nagyobb ügyfélforgalmú postákat korszerűsítsék, a kisebbek működtetésére pedig költséghatékony megoldást találjanak - közölte Szarka Zsolt.

Fel kell mérni, melyek a kis forgalmú postahivatalok és milyen állapotban vannak, sok olyan van ugyanis, amelyeknek az infrastruktúrájára nagyon sok pénzt kellene fordítani. A több száz kisposta felújítási költsége négy-ötmilliárd forint lenne - mondta az államtitkár.

A posta adatai szerint az érintett fiókokban átlagosan 5 óra a kihasználatlan kapacitás. A feladott küldemények száma 121 postán nem éri el a napi 5 darabot, 412 postán pedig a feladott küldemények száma heti átlagban 1 darab. Németh Lászlóné kitért arra is, hogy 300 helyen a kiszervezett tevékenységet most is vállalkozó látja el. A postának jelenleg 2200 "fizikai egysége" van.

Szarka Zsolt közölte: a társaság 2010-2012 között 25,2 milliárd forintot költött beruházásokra, 2013-2015 között pedig 33,6 milliárd forintot, de még 600 posta teljesen offline rendszerben működik. A kiszervezés során bekötik azokat az integrált rendszerbe, és az ott folytatott műveletekről is real time információk lesznek elérhetők.

Arra a kérdésre, mi történik az integráció során feleslegessé váló munkaerővel, az államtitkár azt válaszolta, helyzetükről akkor lehet dönteni, amikor már tudják, hány emberről van szó és az adott helyen szükség van-e a szaktudásukra. A posta vezetője szerint pár személlyel működő egységekről van szó. A vállalkozásba adással meghatározott létszám foglalkoztatása biztosítható, míg ha be kellene zárni a hivatalt, el kellene bocsátani az alkalmazottakat.

A közérdekű adatszolgáltatással kapcsolatban Németh Lászlóné azt mondta, az rendben van, ha valaki a közfeladat ellátással kapcsolatban információkat szeretne kapni. A pénzügyi termékek terén azonban konkurenciaharc van, az erre vonatkozó információk a közvélemény számára nem jelentenének érdemi információt, a posta cégei viszont méltánytalan helyzetbe kerülnének a konkurenciával szemben, ha az üzleti adatok kikerülnének.