Az egyik alkalmazott, nevét nem vállalva azt mondta a lapnak: ha a leltározásoknál valamiért a legkisebb hiány mutatkozott - ami egy üzlet életében mindennapos -, a dolgozókat büntették. Szabadságukból vett el napokat a vezetőség, ami nem egyeztethető össze a munka törvénykönyvével. A helyzetük kiszolgáltatott nem fizették ki az augusztusi bérüket és erre még ígéretet sem kaptak. A Palóc Nagykerhez tartozó, javarészt Nógrád megyei üzletekben hetek óta üresek a polcok, a cég nem tudja fizetni a beszállítókat, az 1300 dolgozó pedig teljes bizonytalanságban él.

A szakszervezet jelenleg a vezetőséggel tárgyal, kérdés, mire mennek. Az érdekvédelmi szervezetbe ugyanis mindössze nyolcan mertek belépni, de közülük is  legtöbben igyekeztek névtelenek maradni. Arról is beszélt egy eladó, hogy a vezetőségnek több beépített embere is lehetett a boltosok között, akiknek az volt a feladata, beszéljék le a többieket a szakszervezeti tagságról.

Az Opten céginformációs adatai alapján, a társaságnak 2013 októberében még 1685 alkalmazottja volt, ám 2014-től a Palócker a csökkenő üzemi eredményeket elbocsátásokkal próbálta kompenzálni. A veszteséges időszak talán éppen a trafiktörvény hatására kezdődött. Ekkor már már alig 21 milliárd forintos bevétel mellett 176 milliós veszteséget produkáltak, 2015-ben pedig 18 milliárdos bevétel mellett 1,9 milliárdos veszteséget mutattak fel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnap megírta, kész munkahelymegőrző támogatást is nyújtani a vállalkozásnak. A CBA két napja közölte, kizárja soraiból a Palóckert, nem használhatja a nevüket a cég - emlékeztet a lap.

Korábban a Coop sem tolerálta őket

Nem tartotta be a Palóc Nagykereskedelmi Kft. a CBA üzletlánc tagvállalkozásai számára előírt franchise-szabályokat, és a központtal kötött szerződéses kötelezettségeket. Ezért a franchise-szerződés felmondását kezdeményeztük a társasággal szemben - jelentette ki a Magyar Időknek a CBA üzletlánc elnöke. Lázár Vilmos.

A társaság nehéz helyzete a saját maga által kialakított üzletpolitika mentén következett be, a tagok tényleges működését ugyanis a franchise-gazda CBA Kereskedelmi Kft. - más hálózatokhoz hasonlóan - nem határozza meg.

Lázár tagadta, hogy a Palóc Kft. mostani helyzete a korábbi kormányzati lépéseknek, mint például a vasárnapi boltzár vagy a veszteséges működést tiltó szabály bevezetésének tudható be.

A lap felhívja a figyelmet, hogy 2012-ben - ugyancsak a franchise-szabályok megszegése miatt - a CBA-hoz való csatlakozása előtt a Coop üzletlánc is kizárta hálózatából a céget.