A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagyadós listájára több név került fel a harmadik negyedévben, mint a megelőző három hónapban, és az összesített tartozásuk is meghaladja a második negyedévit. Azoknak az adózóknak a nevét hozza nyilvánosságra negyedévenként a NAV, akiknél az elmúlt negyedévben jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 milliónál, egyéb adózóknál 100 milliónál nagyobb adóhiányt állapítanak meg.

Az új listára 93 adózó került fel - 49 cég és 44 magánszemély - összesen 13,4 milliárd forint adóhiánnyal és további 14,4 milliárd forint jogkövetkezménnyel (bírsággal, késedelmi kamattal) - derül ki az adóhivatal honlapjáról. Az átlagos adótartozás 144 millió forint, míg az előző negyedévben 133 millió forint volt. (A második negyedévben ennél kevesebb, 81 adós - 32 cég és 49 magánszemély - neve volt olvasható ezen a listán, náluk 10,8 milliárd forint adóhiányt tártak fel és 12,5 milliárd forint jogkövetkezményt állapítottak meg.)

Egyik évről a másikra 12 milliárdos bővülés

Egy csepeli székhelyű cég, a Rolling Visual System Kft. (RVS) a legnagyobb adós a harmadik negyedévben, 1,4 milliárdos adóhiánnyal és 1,8 milliárdos jogkövetkezménnyel. Az "egyéb élelmiszer nagykereskedelem" főtevékenységgel 2008-ban bejegyzett társaság jelenleg kényszertörlési eljárás alatt áll, a NAV már 2015-ben végrehajtást kezdeményezett ellene.

A cégbeszámolókból kiderül, hogy a nagykereskedő 2012-ig néhány tízmilliós forgalommal működött, majd 2013-ban közel 12 milliárd forintra ugrott a nettó árbevétele. 2014-ben 15 milliárdos, 2015-ben pedig 14,5 milliárdos bevételt produkált (ebből évente mintegy négymilliárd forintot tett ki az exportértékesítés) - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Az évet 2015-ben 392 millió forint adózott eredménnyel zárta, a kötelezettségállománya 163 millió forintot tett ki, ami mind rövid lejáratú kötelezettség. 2015 óta nincs elérhető beszámolója az RVS-nek, amely Székely István Krisztián érdekeltsége, aki a 2008-as alapítás óta tulajdonos (korábban többedmagával).

Zuschlag lekerült az adóslistáról

A NAV egy másik listán az el nem évült adótartozással rendelkezők nevét is közli negyedévente. E szerint 2018. szeptember végén összesen 2654 magánszemélynek állt fenn legalább 180 napon keresztül 10 millió forintot meghaladó, míg 1519 gazdálkodó szervezetnek 100 millió forintot meghaladó adótartozása. A magánszemélyek közül 744-en egyéni vállalkozóként halmoztak fel adótartozást, továbbá 23 adós lakcím nélküli személy. Számos magyarországi lakcímre bejelentett kínai nevű személy is szerepel a lajstromban, mint ahogy sok az ukrajnai, romániai és szerbiai lakcímmel regisztrált ember is. Több tucat orvos és ügyvéd neve is olvasható.

Több év után lekerült a listáról Zuschlag János börtönt is megjárt egykori szocialista politikus. A jelenleg is olvasható nevek között van mások mellett Seffer István plasztikai sebész; az Ámokfutók együttesből Kozso, azaz Kocsor Zsolt; az amerikai kitiltási ügyben és az OLAF által kifogásolt egyik milliárdos informatikai beszerzésben említett Tábor Viktor; a karcagi álbróker Marcsika, azaz Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. egykori ügyvezetője; Portik Tamás börtönbüntetését töltő egykori vállalkozó; a turizmus-vendéglátásban érdekelt Revuczky Karion; Muhanned Aldahduh vállalkozó, aki 2009 és 2012 között az FTC Jégkorong szakosztályát vezette; Pfeifenróth Tamás erőemelő; Saskőy Szabolcs volt labdarúgó játékvezető; Schiszler Péter borász; Mustafa Sezen zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkotó, aki a Török-Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkáraként tavaly júniusban tagja volt a magyar miniszterelnököt Törökországba elkísérő üzleti delegációnak.

Egykori milliárdosok cégei a célkeresztben

Az adóhivatal 2018. szeptember 30-i állapotot mutató összesítése szerint az 1519 adótartozó vállalkozás közül 350 még működik, a többivel szemben viszont már nehézkesebb lehet a végrehajtás, hiszen 418 cégnek a bíróság elrendelte a kényszertörlését, 733 felszámolási eljárás, míg 18 társaság végelszámolás alatt áll. Listán vannak a Google és a Facebook technológiai óriásvállalatok írországi cégei is, amelyekkel szemben - korábbi hírek szerint - mulasztási bírságot szabott ki a NAV, mivel nem regisztráltak reklámadó-alanyként hazánkban.

A néhai Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségei közé tartozó, 2015 óta felszámolási eljárás alatt lévő Arcadom Építőipari Zrt.-vel szemben is követelése van a NAV-nak, mint ahogy Vitézy Tamás egykori milliárdos vállalkozó 2013-ban felszámolás alá került Théma Nyomda Kft.-jével szemben is - ez a cég nyomtatta a már megszűnt Helyi Téma (Théma) lapot.

A bedőlt Alexandra könyves terjesztői és kiadói cégcsoporthoz, illetve tulajdonosaihoz köthető több vállalkozásnak 100 millió forintot meghaladó adótartozása van külön-külön: Alexandra Consulting Kft., Pécsi Direkt Kft., Könyvbazár Kft., Rainbow Üzletlánc Kft., D+T Vagyonhasznosító Kft., Matias-Borászat Kft., amelyek jelenleg felszámolás vagy csődeljárás alatt állnak. (Az Alexandra-alapító Matyi Dezső egykor szintén a leggazdagabb magyarok egyike volt, az üzletember 2013-ban a Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványában 10,9 milliárd forintos becsült vagyonnal az 55. helyen állt.)

Listán van a berentei, tiszapalkonyai és tiszaújvárosi hőerőművek egykori üzemeltetője, az amerikai hátterű AES Borsodi Energetikai Kft. is, amely egy sikertelen csődeljárást követően 2011 novemberében került felszámolás alá. (A cég veszteségesen működött, illetve új áramvásárlási szerződést sem kötöttek vele). A 2018 szeptemberében felszámolás alá került Human Operator Zrt. is szerepel az adósok között, e cég vezetője Czeglédy Csaba szombathelyi volt szocialista képviselő, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van, költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával.

A több éve felszámolás alatt álló cégek közé tartozik a népszerű képregények (például a Garfield, A csodálatos Pókember, a Dörmögő Dömötör) egykori kiadója, az Adoc-Semic Kft. is. A felszámolása 2011 júniusa óta tart, a kötelezettségei meghaladták az egymilliárd forintot a 2010 végén a leadott mérlege szerint, az adó jellegű kötelezettsége akkor 59 millió forint volt. Nagyadós a működését beszüntető romániai Astra biztosító magyarországi cége is (a felszámolás alatt lévő Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe). Nógrád megye egykori legnagyobb foglalkoztatója, a CBA korábbi franchise-partnere, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. is listán van (tavaly május óta áll felszámolás alatt, a hitelezői tízmilliárd forintot követelnek tőle).

Egyszeri agancsüzlet

A dombóvári Antlered Agancsfelvásárló Kft.-nél is százmilliónál nagyobb adótartozást tart nyilván a NAV, egy helyi személy tulajdonában lévő cégnek az alapításának évében, 2015-ben 223 millió forintos nettó árbevétele volt, a következőben pedig már nulla forint, 2017-ről pedig nem adott le beszámolót az E-beszámoló portálon. A kft.-nek nem voltak befektetett eszközei, 2015-ben a kiadásai meghaladták a bevételét, az évet ötmilliós mínusszal zárta; az adóhivatal már 2015 decemberében végrehajtást kezdeményezett vele szemben - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

A Soroksári úti Gizella malom épületét felújíttató, benne száz loft lakást kialakító Gizella-Malom Kft. is fent van az adóslistán - ez a cég 2011-ben került felszámolás alá, a kötelezettségállománya 2010 végén 15 milliárd forintra rúgott. A turizmus-vendéglátásban érdekelt Taverna-csoporthoz tartozó City Budapest Idegenforgalmi Ingatlanhasznosító Zrt., valamint a napelemek gyártásához gépeket kínáló és gyárakat építő, 2010-ben felszámolás alá került EnergoSolar Magyarország Kft. neve is olvasható az adósok között.

Az áfacsalás gyanújába került, 2011 decembere óta felszámolás alatt lévő Csoki Hungária Kft., és az üdülési jogokat értékesítő Dinasztia Wellness Kft. is adótartozó. Az utóbbi cégre a Gazdasági Versenyhivatal tavaly 22,5 millió forintos bírságot szabott, mert a hivatal szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával.

Még listán van a cukros áfacsalási ügybe keveredett SDA Sovereign Distribution AG Magyarországi Fióktelepe és a Sovereign Sugar Hungary Kft. - az utóbbi társaság a NAV 2015. harmadik negyedéves jelentős adóhiánnyal rendelkező adósokat felsoroló listáján 2,6 milliárdos összesített tartozással a 8. helyen állt. A 2012 óta felszámolás alatt lévő, egykor MFB-hitelből Szolnokon gyárépítést tervező Higi Papírsoft Zrt. is adós (a társaság nem tudta a hitelt fizetni, a kormányváltás után 2011-ben felmondták a hitelszerződését. A cég kötelezettségállománya 14 milliárd forintra rúgott 2011 végén). El nem évült tartozása van Master Meat Kft.-nek is, amelynek neve is szerepelt 2012-ben egy engedély nélkül előállított, hamis eredetigazolású hús lefoglalásával kapcsolatos hatósági közleményben.

Az elmúlt 15 évben látott már szebb napokat is a Zemplén csokoládégyárat működtető, multinacionális kereskedelmi cégeknek szaloncukrokat, mártott desszerteket és nápolyikat gyártó Sárospatak Hungária Kft. is, a felszámolási eljárása idén augusztus végén indult el. A csokigyártó 2016-ban még bővítette a gyártókapacitását, 525 milliós beruházással, uniós támogatás segítségével. A cég forgalma 2014-2016-ban 5 és 4 milliárd forint között alakult, az eredménye 2016-ban azonban az előző évek szerény nyereségéhez képest már közel kétmilliárdos mínuszt mutatott, a kötelezettségállománya 2,2 milliárdot tett ki. A cég vagyonát a NAV 2016 októberében biztosítási intézkedés keretében lefoglalta, a bírósági végzések alapján az adótartozása meghaladta az 1,2 milliárd forintot - derül ki a társaság tavalyelőtti beszámolójához benyújtott könyvvizsgálói jelentésből. Így a csokigyártó nem tudta folytatni tevékenységét 2017-ben.

Tündöklés és bukás

Ismert, jelenleg felszámolás alatt álló cégek az adóslistán például: FÉG Konvektorgyártó Zrt., Sikér Malomipari Zrt., Buda-Cash Brókerház Zrt., Budapesti Vegyiművek Zrt., Business Telecom Nyrt., BVM Épelem Kft., Cerbona Zrt., Csepeli Fémmű Rt., Electro World Magyarország Kft., EMFESZ Kft., ETO Park Kft., EVM Háztartásvegyipari Zrt., Falcotrade Húsipari Rt., Ikarus Holding Zrt., Jeans Club Kft., Kapuvári Hús Zrt., Kézizálog Zrt., Kinizsi Nyomdaipari Kft., MAG Ingatlanbefektetési Alap, Malév Zrt., MÁV Vasjármű Kft., Mélyépítő Budapest Kft., Minna Tejipari Zrt., Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, Piszkei Papír Zrt., Pécsi Közlekedési Zrt., Quaestor Értékpapírkereskedelmi Zrt., Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt., Salgótarjáni Acélárugyár Zrt., Surjány-Hús Kft., Sweet Point Édesipari Zrt., Synergon Integrator Kft., Transelektro Ganz-Röck Zrt., Újpest FC. Football Club Kft.

A rekorder magánszemélyen 1,7 milliárdot hajtanának be

Az idei harmadik negyedévben a magánszemélyek közül a legnagyobb adós Szalay Nikoletta Angyal volt, akitől összesen 1,7 milliárdot követel adóhivatal. A budapesti adósról az is kiderül a cégadatokból, hogy két évig, 2018 áprilisáig ügyvezető-tulajdonosa volt a mérnöki, műszaki tanácsadással foglalkozó FibrosoTec Holding Kft.-nek, amely alapításának évében, 2016-ban 49 millió forintos forgalmat bonyolított, majd a következő évben már 468 milliót. Idén áprilisban új vezetője és tulajdonosa van a vállalkozásnak, a székhelye átkerült egy székhelyszolgáltatós cég irodájának címére.

A cégek között az adóslista jelenlegi második helyezettje az összesen 900 millió forinttal tartozó Sweet Contact Kft. Az érdi székhellyel és gödöllői telephellyel cukor- és édesség-nagykereskedelem főtevékenységgel működő kft.-t 2010 júliusában alapítottak. Többféle egyéb tevékenységet is bejegyeztek az áruszállítástól autókölcsönzésen át a fodrászat-szépségápolásig, valamint irodai berendezések és háztartási cikkek nagykereskedelmét is. A cég légkondicionáló berendezések forgalmazásával is foglalkozott, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti és műszaki felügyeleti hatósága 2015-ben megtiltotta az egyik termékük forgalmazását, és kivonta a forgalomból, mivel nem volt igazolható, hogy az megfelel a hatályos követelményeknek, különösen a környezetbarát tervezésre vonatkozó előírásnak.

A milliárdos forgalmat bonyolító cég a tevékenységéről minden évben - az E-beszámoló portálon 2010 és 2015 között elérhető dokumentumok szerint - annyit közölt, hogy "az általános üzleti környezet - különösen az elhúzódó globális pénzügyi- és gazdasági válság és annak hatásai - a tárgyévben nem volt kedvező, a gazdálkodás összességében kedvezőtlen piaci körülmények között zajlott". A cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele működésének második teljes évére már megközelítette az 1,3 milliárd forintot, majd 2013-ban 3,5 milliárd, 2014-ben 1,1 milliárd, 2015-ben pedig 268 millió forintot tett ki. A kötelezettségállománya 2015-ben - az utolsó elérhető mérlege szerint - 677 millió forintra rúgott.

Jelentős adóhiánnyal érintett adózók (2018. III. negyedév)
Adózó neve
Lakóhely/székhely
Megállapított adóhiány (M Ft) Megállapított jogkövetkezmény (M Ft)
Rolling Visual System Kft.1214 Bp., Zrínyi utca 6. VII.em. 25.a.1 400,21 834,2
Sweet Contact Kft.
2030 Érd, Favágó utca 74.553,6347,1
Szalay Nikoletta Angyal1201 Bp., Vörösmarty utca 7. 3.em. 13.a.542,11 146,8
MAT Auto Impulse Kft.
6000 Kecskemét, Petőfi S. utca 5. 5. em. 159.431,013,2
Transkomplex Kft.
1133 Bp., Hegedűs Gy. u. 89. A. ép. VII. em. 6. a.337,6190,1
Timotity Miklós2011 Budakalász, Liget u. 34.313,1297,7
Kirschner Roland2051 Biatorbágy, Hochwart M. utca 22. 1. a.300,5624,8
Well Global Megaline Kft.1184 Bp., Aranyeső utca 8.296,8164,7
Major Team Kft.
6336 Szakmár, Árpád utca 2.279,9271,7
Öko-Construct Kft.
1108 Bp. Gyömrői út 140.250,7132,3
Forrás: NAV