Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A NAPI Gazdaság cikke A magyarországi mobiltelefon-szolgáltatók – nyilvánvalóan versenypolitikai okokból – egyelőre titkolják, hogy mikor állnak elő az olcsóbb (a brüsszeli vágás után feleannyiba kerülő) uniós roamingtarifáikkal. Így aztán a magyarok által leginkább kedvelt horvátországi, olaszországi vagy görögországi nyaralásra készülők egy ideig még borsos árat fizethetnek azért, ha felhívják itthon maradt családtagjaikat. Az összehasonlításba bevett országok a magyar szolgáltatóknál általában a legolcsóbb díjzónába esnek, így az ügyfélnek nem kell különösebben utánajárnia a nyaralás előtt, hogy melyik hálózat lenne számára a leggazdaságosabb. Gyakorlatilag annak sincs különösebb jelentősége, hogy a három szolgáltató közül melyiknél fizet elő az ügyfél vagy melyiknek a pre-paid (előre fizetett kártyás) szolgáltatását veszi igénybe, az árak között ugyanis nincs nagy eltérés. A T-Mobile számlás előfizetői például percenként 252 forintért telefonálhatnak haza mindhárom országból, a Pannon előfizetői pedig percenként 270 forintot kénytelenek kiadni egy-egy hazai hívásért. (A Pannonnál az egész világon mindössze három díjzóna érvényes, amelyeken belül szolgáltatótól függetlenül azonosak az árak.) A Vodafone négy zónába sorolja az országokat, itt az általunk vizsgált háromból csak Horvátország tartozik az első áras kategóriába, ahol a percdíj 259,90–309,90 forint között van (attól függően, hogy a preferált vagy a nem preferált szolgáltatót veszik-e igénybe az ügyfelek). Görögország és Olaszország a második díjzónába esik, ahonnan 279,90–339,90 forintért hívhatják föl az itthon maradt családtagokat. (A Vodafone-nak viszont létezik egy olyan szolgáltatása, a Vodafone Passport, amelynek előfizetői a hazai percdíjakon beszélhetnek az otthoniakkal, persze a kapcsolási díjon felül.) Az előfizetéses roamingpercdíjak tehát 252–339 forint között mozognak, s könnyen előfordulhat, hogy ezeken az árakon egy-egy beszélgetésért akár 3000 forintot is kifizethet valaki, legalábbis még egy ideig. Ha ugyanis a mobiltávközlési cégek életbe léptetik (várhatóan augusztus elején) az új tarifáikat, előfizetőik ennek a feléből is megúszhatják a hazatelefonálást, az uniós rendelet szerint a roaming percdíja nem haladhatja meg a 147 forintot – jövőre várhatóan 129 forintra csökken. Az említett országokból Magyarországra történő telefonálásnál annak sincs különösebb jelentősége, hogy számlás vagy kártyás ügyfél-e az illető, az árak ugyanis e téren sem nagyon különböznek. A Pannonnál például teljesen azonosak, a T-Mobile-nál és a Vodafone-nál pedig nagyjából hasonlók. Az is előfordul, hogy külföldön beszélgetésbe elegyedik valaki az őt hívóval, s megfeledkezik arról, hogy ott ennek is ára van, mégpedig ma még nem az unió által megfogalmazott legfeljebb 75 forint, hanem ennél esetenként jóval magasabb. Az említett három országban a T-Mobile ügyfelének (függetlenül attól, hogy előfizetős vagy kártyás) percenként 102 forintjába kerül a hívásfogadás, a Pannonnál pedig 115 forintba, míg a Vodafone-nál 94,8 forint a percdíj (a Vodafone Vitamax-nál a hívásfogadás díja 110–150 forint között van).