Szerdán jelentették be, hogy 12 darab repülőgépet rendelnek a magyar légierő számára a cseh Aero Vodochodytól, 8 darab a (Gripen-)pilóták kiképzését, 4 pedig felderítő célokat fog szolgálni.

A cseh gyártó 2020-ban még veszteséges volt, ezután vásárolta meg magyar állami kezességgel és állami hitellel Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi londoni nagykövet (a kormányszóvivő férje, Habony Árpád barátja) cége. A 2021. szeptember 30-án zárult tranzakcióval a HSC Aerojet lett az új tulajdonos, amelyben 80 százalékos részesedése van Szalay-Bobrovniczkynak, míg 20 százalék a cseh Omnipol társaságnak.

A Vodochody repülőtér szintén a tranzakció része volt. A gyártócég korábban a Penta Group szlovák csoport része volt.

A társaság megvételére – a korábbi beszámolók szerint – 53 milliárd forintos hitelt adott állami kezességgel a Magyar Fejlesztési Bank. 

A Honvédelmi Minisztérium nem közölte az RTL Híradó kérdésére a vételárat nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A csatorna viszont cseh sajtóhírek alapján arról számolt be, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a gépek ára 13 és 15 milliárd korona, vagyis 60-70 milliárd forint között mozog. Így a hitelösszeget bőségesen megtermeli a mostani üzlet.

De más országok is érdeklődnek az L-39NG és L-39C típusú gépek iránt: további tucatnyi, több mint ötmilliárd korona értékű gépet már gyárt a Vodochody gyár Vietnam számára, az exportot tavaly az állami EGAP biztosító biztosította. A mostani magyar üzlet mellett Ghána légiereje is bevásárolhat a cseh-magyar repülőkből az E15.cz portál és a cég tájékoztatása szerint.