A tárgyalások során megbeszélést folytattak a kenyai informatikai és innovációs minisztériumban arról, hogyan tudnának megjelenni az országban magyar vállalatok, főként az információ-technológia területén. A magyar cégek megjelenésének megkönnyítése érdekében szándéknyilatkozatot írnak majd alá - mondta Palkovics László telefonon az MTI-nek. Ezen a területen jó együttműködéseket alakíthatnak ki a magyar vállalatok - közölte a miniszter.

A miniszter részt vett az Education Hungary hivatalos megnyitóján; a cég feladata Kenyában és a környező országokban olyan fiatalok felkutatása, akik a magyar állam által biztosított ösztöndíjjal vagy saját költségükön magyar egyetemeken szeretnének tanulni.

QP | Quality Placement

Megduplázták az állami ösztöndíjak számát

Az alapító rendezvényen Palkovics László bejelentette: a magyar kormány jelenleg száz ösztöndíjat biztosít kenyai egyetemistáknak, ezt megduplázzák, jövő januártól kétszáz kenyai diák tanulhat magyar ösztöndíjjal. Az új ösztöndíjakból 30-50 helyet olyan hallgatók kaphatnak, akik doktori (PhD) képzésben vesznek részt.

Létrehoznak egy olyan kutatás-fejlesztési-innovációs programot, amelyre magyar és kenyai partnerek együtt jelentkezhetnek. Egy kenyai egyetem egy kenyai céggel, és egy magyar egyetem egy magyar céggel közösen határoz meg elérendő célt, a munkát a két ország finanszírozza - közölte Palkovics, aki szerint Magyarország Németországgal, Ausztriával és Izraellel is működtet ilyen programot.

A magyar high-tech környezetről tartott előadást a miniszter

Palkovics László pénteki programja során előadást tartott a kenyai Strathmore Egyetemen a magyarországi high-tech környezet kialakulásáról, Magyarország technológiai irányairól egy specifikus példán, az autonóm gépek területén bemutatva a folyamatot. Ennek célja a magyar tapasztalatok megosztása volt - idézte az MTI a minisztert.

A magyarországi Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyártó vállalat az első után további gépeket értékesít majd Kenyában, két gépről már megszülettek az előzetes megállapodások. A magyar cég termékeinek értékesítését is segítették az iparpolitikai tárgyalások - véli a miniszter.