Augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű kultúrákat különösen súlyosan érinti, illetve az állattenyésztők takarmánybázisa is veszélyezteti.

Lépni kellett

A hitelmoratórium lehetőségének megteremtése után újabb kormányzati segítségről született döntés, hogy a termeléshez szükséges inputanyagok robbanásszerűen megemelkedett költségei által eleve nehéz helyzetben lévő gazdálkodók egy jelentős részének napi működését ne lehetetlenítse el az aszály, a mezőgazdasági termelés további finanszírozása megoldott legyen.

Az ország alapvető érdeke ugyanis , hogy az őszi mezőgazdasági munkák zavartalanul megkezdődjenek, az élelmiszer-termelés biztosított legyen, az állatok számára a szükséges takarmány pedig rendelkezésre álljon – mondta Nagy István.

Így néz ki a kamattámogatás

Az Aszály veszélyhelyzeti operatív törzs javaslatára a kormány az évszázad egyik legsúlyosabb aszályát elszenvedő agrárvállalkozások számára kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét biztosítja.

A kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó az általuk újonnan felvételre kerülő Agrár Széchenyi kártya folyószámlahitelhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb 14 százalékos kamattámogatást biztosít olyan módon, hogy a felvételre kerülő hitelek éves kamatterhe 3 százalék legyen.

A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelekhez nyújtható. A program egyéb feltételei változatlanok maradnak.

A szükséges jogszabály-módosításokat és a végrehajtásban közreműködő partnerekkel az egyeztetéseket az Agrárminisztérium soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitel minél előbb hozzáférhető legyen - fogalmazott a tárcavezető.