A többmilliárdos tartozással bedőlt Alexandra könyvkereskedelmi hálózattal kapcsolatban az elmúlt öt és fél évben adóhivatali, ügyészségi és rendőrségi nyomozások indultak, de a vádemelésig még nem jutottak el az ügyek, mindössze egy ügyben került sor gyanúsítotti kihallgatásra - tudta meg lapunk.

A károsultak képviseletében, a harminc kisebb kiadót tömörítő Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének (MKÉSZ) elnöke, Galambos Ádám, 2020 decemberében nyílt levelet tett közzé Polt Péter legfőbb ügyésznek címezve, amelyben azt tudakolta, hogyan lehetséges, hogy közel négy évvel az Alexandra könyvkereskedő összeomlása után a nyomozó hatóságoknak még nem sikerült bíróság elé vinni a több feljelentés alapján indult ügyet. Több tucatnyi kiadó szenvedett el jelentős veszteségeket a ki nem fizetett könyvei miatt - írta Galambos. Az MKÉSZ több tagja is feljelentést tett 2017-ben, és tanúként is kihallgatták őket. Galambos arra vár választ levelében, hogy mi az oka a nyomozás elhúzódásának, van-e gyanúsított és mikor várható a nyomozás befejezése.

QP | Quality Placement

A Napi.hu megkereste a nyomozóhatóságokat, és a MKÉSZ-hez hasonlóan arról érdeklődtünk, hogy hol tartanak az eljárások és várható-e vádemelés az ügyekben.

Csődbűncselekmény és sikkasztás a gyanú

Csődbűncselekmény miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága 2015 áprilisa óta nyomozást folytat az Alexandra-hálózatot felépítő cég - a 2015 márciusa óta felszámolás alatt lévő - Pécsi Direkt Kft. és több kapcsolt vállalkozása, így a 2014-től a nagykereskedelmi tevékenységet továbbvivő Könyvbazár Kft. és a kiskereskedő Rainbow Üzletlánc Kft. érintettségével. A feljelentést két bank tette - közölte lapunkkal még 2017-ben a fővárosi főügyészség. A NAV most nem adott tájékoztatást az eljárásról, arra hivatkozva, hogy "adóigazgatási és büntetőeljárások konkrét részleteit, konkrét személyekre, gazdasági szereplőkre vonatkozó információkat nem hozhat nyilvánosságra".

A Pécsi Direkttel szemben mintegy száz hitelező kilenc milliárd forintos követelését vette nyilvántartásba a cég kijelölt felszámolója, a Kvantál Kft. A felszámoló korábbi megállapítása szerint az Alexandra vagyonát "átjátszották" új cégekbe (a Könyvbazárba, a Könyvbazár-tulajdonos Matias-Borászat Kft.-be, a Rainbow-ba és a Rainbow-résztulajdonos Wolf-CRS Kft.-be). "Törvénytelen módon kimenekítették a vagyont a csődközelbe jutott könyvesbolti és könyvkereskedelmi hálózatból, úgy, hogy a beragadt hitelezők kielégítésére semmilyen érdemi eszköz nem maradt" - írta a felszámoló közleményében 2017-ben.

Az Alexandra boltokat 2014-től könyvekkel ellátó Könyvbazár és a boltokat üzemeltető - 2016 szeptemberében 50 százalékban új tulajdonoshoz került - Rainbow között 2016 végén, 2017 elején elszámolási vita alakult ki; ehhez kapcsolódóan indulhatott nyomozás 2017 februárjában sikkasztás bűntettének gyanúja miatt. A Fővárosi Főügyészség cégnevek említése nélkül akkor azt közölte lapunkkal, hogy az ügy bizományosi szerződés alapján átvett áruval, könyvkészletekkel kapcsolatos. 2017 folyamán több károsult kiadó is feljelentést tett a Könyvbazár ellen.

A rendőrségtől és a főügyészségtől most megtudtuk, hogy az Alexandrával kapcsolatban sikkasztás és csalás gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós- és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytat nyomozást. Az ügyben több tanút kihallgattak, de gyanúsítotti kihallgatás nem történt - közölte a BRFK. Arra a kérdésre, hogy mikor fejeződhet be a nyomozás, a BRFK nem adott választ.

"A bűnügyek felderítési szakaszban vannak, vagyis gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban az ügyészség a nyomozás irányát érintő utasítást nem adhat" - tudtuk meg Rab Ferenc Leventétől, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivőjétől a NAV-nál és a BRFK-nél folyó eljárásokról.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészségen ügyvédi visszaélés bűntette miatt van folyamatban nyomozás, amelyről - az eljárás érdekeire figyelemmel - jelenleg nem adható további tájékoztatás - közölte a szóvivő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az ügyekkel kapcsolatban az információs önrendelkezési szabályokra figyelemmel konkrét jogi személyt nem nevezhetnek meg, azaz hogy ki, mi ellen nyomoznak.

Bács-Kiskunban is nyomoznak

Az Alexandra-cégekkel kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság is nyomoz (ezek a Rainbow-nál az új résztulajdonos - Wolf-CRS Kft. - belépését követően a válságmenedzserek által feltárt szabálytalanságok miatt tett, illetve az új tag tulajdonszerzését később vitató régi tulajdonosok által tett feljelentések alapján indulhattak; a nyomozást Baranyából Tolnába, majd Bács-Kiskunba helyezték át - a szerk.) Két ügyben nyomoznak: a jogosulatlan pénzügyi tevékenység és sikkasztás miatt indult ügy felderítési szakaszban van, a közokirat-hamisítás bűntette miatt indult ügyben a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatóságának munkatársai egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A folyamatban lévő nyomozásokról - az eljárás érdekeire figyelemmel - jelenleg nem adható további tájékoztatás - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Napi.hu-val.

A pécsi Matyi Dezső első vállalkozásával, az 1993-ban alapított Pécsi Direkttel építette fel húsz év alatt az Alexandrát, amely egykor az ország legnagyobb forgalmú és legtöbb bolttal rendelkező könyvterjesztő hálózata volt. A cégcsoport könyvek kis- és nagykereskedelmével, logisztikával, vendéglátással és könyvkiadással is foglalkozott. A terjeszkedéshez és működéshez a vállalkozás jelentős összegű hiteleket vett fel, e mellett a tulajdonos több költséges vállalkozásba is kezdett, egyebek mellett borászatot épített (Matias-Borászat Kft.), összesen több mint száz hektáros szőlőterülettel, lovardát működtetett és beszállt a pécsi fociba is. A Matyi által - az évekig több milliárdos kötelezettségállományt görgető - Pécsi Direkt "adósságrendezésébe és reorganizációjába" bevont tanácsadók - későbbi, a boltok bezárásakor tett - megállapítása szerint a cégcsoport tevékenysége és egymás közti hitelezése átláthatatlan és fenntarthatatlan volt. Matyi visszautasította az állításokat, szerinte a tanácsadói becsapták, a cégét akarták megszerezni, a Wolf-CRS "hamisított üzletrész adásvételi szerződésekkel" lépett be új tagként a könyvkereskedő Rainbow-ba. A felek feljelentéseket tettek a rendőrségen.

Matyi Dezső 2013-ban még szerepelt A 100 leggazdagabb című kiadványban, 10,9 milliárd forintosra becsült magánvagyonnal az 55. helyen állt.

A Pécsi Direkt 2015-ben, a nagykereskedelmi tevékenységet egy ideig továbbvivő, Matyi ügyvezetése alatt álló Könyvbazár és a kiskereskedő, Matyi családtagjai és a Wolf-CRS tulajdonában álló Rainbow 2017-ben került felszámolás alá, több milliárdos tartozásokkal. Az Alexandra könyvesboltokat a 2016-os karácsonyi szezon után, a következő év márciusában zárták be, miután elszámolási vita alakult ki a Könyvbazár és Rainbow között. A nagykereskedő Könyvbazár arra hivatkozva nem fizetett a kiadóknak könyveik után, hogy neki a boltokat üzemeltető Rainbow nem fizetett. A kiadók kivonták kiadványaikat az üzletekből.

Alexandra-csoport. F.a. felszámolás, v.a. végelszámolás, kt.a. kényszertörlés alatt.
Kép: Céginfo

Kiadóként virul az Alexandra-csoport

A cégcsoporthoz tartozó könyvkiadók mintegy fele azonban ma is működik, a leadott beszámolóik alapján eredményesen, a tulajdonosaik Matyi Dezsőhöz köthető magánszemélyek. (A kiadók sikerszerzői között van például Frei Tamás, Leiner Laura, Jojo Moyes, Milly Johnson és Stephen King). A főtevékenységként könyvkiadással foglalkozó, Moobius néven webáruházat és a biatorbágyi Outlet Centerben, valamint a XV. kerületi Asia Centerben egy-egy üzletet is működtető Alexandra Könyvesház Kft. a legnagyobb forgalmú vállalkozás: 2019-ben az összes bevétele meghaladta az 1,6 milliárd forintot, az adózott eredménye pedig a 200 milliót, ebből a tulajdonosoknak 150 milliós osztalék kifizetését hagyták jóvá - derül ki a Céginfo.hu adataiból. (Az előző évben nem vettek fel osztalékot.) A Cartaphilus Könyvkiadó Kft. az egyéb bevételekkel együtt 220 milliós árbevétel mellett közel 72 milliós nyereséggel zárta 2019-et, míg az Európa Könyvkiadó Kft. 800 milliós összes bevétel mellett 183 milliós eredményt ért el. A főként Leiner Laura ifjúsági könyveit megjelentető L&L Kiadó Kft. 108 milliós bevétellel és 38 milliós eredménnyel zárta a tavalyelőtti évet. Az utóbbi cégek nem fizettek az év végén osztalékot a tagoknak. A cégcsoport kisebb, "női" kiadója a Pioneer Books Kft., amely 36 millió bevételt és nullszaldó körüli eredményt könyvelt el 2019-ben.

Matyi Dezső jelenleg ötéves eltiltás alatt áll, 2023 októberéig nem lehet vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos gazdasági társaságban. Cégbírósági adatok szerint Matyi ügyvezetője volt egy 2009-ben alapított Pécsi Porcelángyár Kft. nevű, árbevétel nélküli cégnek, amely nem adott le 2014-es beszámolót, ezért a bíróság 2016-ban megszűntté nyilvánította, majd elrendelte a kényszertörlését.

A NAV több mint félmilliárdot követel

Az Alexandra-hálózat bedőlése a vártnál kevésbé rengette meg a könyvpiacot, a boltok üzemeltetését a konkurensek (Libri, Líra) továbbvitték, e terjesztőket - és így a hozzájuk tartozó kiadókat - a hálózatukban értékesített Alexandra-kiadványokkal kompenzálták. Az Alexandrának szintén beszállító Könyvmolyképző Kiadó Kft., illetve az azonos tulajdonosi körbe tartozó Bookangel Kft. könyvkereskedő is hozzájutott több Alexandra-üzlet üzemeltetési jogához, továbbá az Alexandra logóhoz és az alexandra.hu webáruházhoz. Főként kisebb kiadók és az adóhatóság, valamint az "elődcég" Pécsi Direkt csődjével a hitelező bankok és önkormányzatok jártak pórul az Alexandra bedőlésével.

A NAV 100 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező cégeket felsoroló listáján az Alexandra-tulajdonosokhoz köthető vállalkozások neve is olvasható: a Pécsi Direkt, a Könyvbazár és a Rainbow, továbbá a Matias-Borászat és az egykor a budapesti, Károly körúti könyváruházat tulajdonló D+T Vagyonhasznosító Kft.