Eszerint a tavalyinál 66 százalékkal több állást hirdettek meg a portálon keresztül. Intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző a vizsgált három hónap során, a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos növekedés mérhető.

A Profession.hu szerint a munkáltatók számára megoldást többek között a passzív jelöltbázis felkutatása jelenthet.

A legtöbb új kollégát a fővárosban keresik a feladott álláshirdetések száma alapján, azonban ezzel párhuzamosan a toborzás jelenlegi volumenét összevetve a tavalyi év azonos időszakéval elmondható, hogy a leginkább Somogy megyében történt növekedés, ahol 108 százalékkal több pozíciót hirdetek meg. Ezt követi sorrendben Pest megye (77 százalék), Tolna (73 százalék), Zala (71 százalék). A legkisebb mértékű emelkedés Békés (34 százalék), Heves (28 százalék) és Nógrád megyében (14 százalék) volt.

A vendéglátás és a szakmunkás hirdetések nőnek a leginkább

A vendéglátás hirdetési volumene nőtt a legnagyobb mértékben 2022 elején, azonban hozzá kell tenni az eredmény magyarázataként, hogy tavaly az első negyedévben még zárva tartottak a vendéglátóhelyek az országban.

Ezt követik a szak-, betanított- és segédmunkás, valamint az adminisztrációs terület hirdetései. A legkisebb növekedést az építőipar és az IT programozás kategóriák produkálták.

Mit keresnek a munkavállalók?

Hivatásonként vizsgálva a jelentkezők számát a vendéglátás, hotel, idegenforgalom kategóriában feladott hirdetéseknél mérhető a legintenzívebb növekedés, amelyet az oktatás, tudomány, valamint a cégvezetés, menedzsment követ, majd az üzleti támogató központok.

Az év elején a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a legkevesebb jelentkezést a mérnök, a bank, biztosítás, bróker és az IT programozás területén toborzók jegyezték.

A munkaerőt kereső cégek számára segítséget nyújthat, ha nem csupán az aktív álláskeresőket szólítják meg, hanem a passzív, de potenciális jelölteket is számításba veszik. Érdemes a jelölt adatbázisban keresni azok között a munkavállalók között, akik nincsenek munkakereső státuszban, de meggyőzhetőek a munkahelyváltásról vagy munkába állásról – véli Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési és termékmenedzsment igazgatója.