Az év első négy hónapjában 1064 millió forint munkáltatói tagdíj-átvállalás érkezett be az Allianz Hungária Nyugdíjpénztárba, ami az előző év hasonló időszakához képest 34,3 százalékos visszaesés, míg az Allianz Egészségpénztárban 54,5 százalékkal esett vissza a munkáltatók befizetése, csak 54 millió forint folyt be.

Mindezzel párhuzamosan az egyéni befizetéseknél továbbra is növekedés tapasztalható, a nyugdíjpénztár esetében 2,7 százalékkal, míg az egészségpénztárban kiugróan magas mértékben, 34,2 százalékkal emelkedtek az egyéni befizetések.

A cafetéria-szabályok az idén úgy változtak, hogy a cégeket terhelő közvetlen teher ugyan a korábbi 40,71 százalékról 21 százalékra csökkent, ami jelentős kedvezménynek számít. A munkáltatói tagdíjátvállalás azonban most már az egyén számára már egyéb jövedelemnek minősül, ami után összesen 33,5 százalékos adó- és járulékfizetési kötelezettség áll fenn.

"Ez a pénztártagok szempontjából tehát kedvezőtlen a változás, még akkor is, ha a munkáltatói tagdíjátvállalás után az egyén 20 százalékos adó-visszatérítést igényelhet." - mondta a dr. Kravalik Gábor a két pénztár ügyvezető igazgatója.