Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idei első félévben 9 milliárd 277 millió forintos árbevétel mellett 351 millió forintos nettó eredményt ért el az ALTEO Csoport. Mindez azt is jelenti, hogy éves bázison 642 millió forinttal nőtt az árbevétele a cégnek.

Igaz, ezzel párhuzamosan az EBITDA - azaz kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény - tavalyi év azonos időszakához képest 26 százalékkal, 936 millió forintra csökkent.

"A mostani számok azt tükrözik, amit a portfólió jelen állapotában tud. Nagy csodák nincsenek, az eredményünk a teljesítőképesség középértéke körül van" - kommentálta az adatokat a Napi.hu érdeklődésére Kovács Domokos, az ALTEO vállalatfelvásárlási és tőkepiaci műveletekért felelős vezérigazgató-helyettese.

Mint mondta, a növekedést elsősorban attól a beruházási programtól várják, amit a 2016-os tőzsdei részvénykibocsátásból finanszíroznak. Ekkor ugyanis 10-15 milliárd forintos fejlesztési nagyságrendet tűztek ki célul és Kovács szerint ezen a területen 2018-ban jelentősen előre tudtak lépni.

Miről van szó?

  • Az ALTEO tulajdonában lévő Sinergy Kft. megvásárolta az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-től a Zugló-Therm Energiaszolgáltató Kft. 51 százalékos tulajdonrészét. Korábban 49 százalékos tulajdonrészt birtokolt a vállalatcsoport a 18 megawatt villamosenergia- és 17 megawatt hőteljesítménnyel rendelkező blokkfűtőerőműben.
  • Május 17-én a Csoport megvásárolta a Péberény Kft. 100 százalékos üzletrészét, amellyel lehetősége nyílt, hogy Balatonberény külterületén egy 6,9 megawatt névleges teljesítményű naperőművet létesítsen.
  • Tavaly ősszel két monori fotovoltaikus projekttársaság megvásárlásáról írt alá magállapodást az ALTEO Nyrt. Ezek egyenként négy-négy 499 kilowattos naperőműegység építésére rendelkeznek engedélyekkel, amelyek mentén a vállalat, mint új tulajdonos 2018 folyamán megvalósítja a beruházásokat.
  • Július 23-án a Csoport megvásárolta a True Energy Kft. és az F.SZ. ENERGIA Kft. 100 százalékos üzletrészeit. Ezzel Nagykőrös külterületén egy közel 7 megawatt névleges teljesítményű naperőmű létesítésére nyílik lehetősége.

Az említett projektek már csak azért is fontosak, mert azok sikeres megvalósítása esetén az ALTEO naperőművi portfóliója a tervek szerint 2019 első félévében eléri a 20 MW-ot. Egyik legizgalmasabb beruházási projektjének mégis a vállalat kutatás-fejlesztési projektjét nevezte Kovács Domokos. E során - összesen 1,1 milliárd forintból, melyből 500 milliót a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán nyertek el - egy akkumulátoros villamosenergia-tárolót építettek, melynek tesztüzeme augusztus végén indult el.

A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy manapság még egyes megújuló energiaforrások, mindenekelőtt a szél- és napenergia hasznosításának terjedését nagyban gátolja, hogy az ezen alapuló erőművek termelése nehezen tervezhető. A k+f projekt (címlapképünkön) segítségével ezen energiaforrásokat is be lehet majd vonni a központi rendszerekbe. "A tesztüzem során fog kiderülni, hogy mennyire jól működik a fejlesztés, tud-e minden feltételt teljesíteni. Mi mindenesetre optimisták vagyunk, egyelőre biztatóak a jelek, hogy a fejlesztés jól tudja majd segíteni a szolgáltatási portfóliót. Energiatárolás és a megújulók piacra vitele - véleményünk szerint ez lesz a villamosenergia-piac egyik meghatározó irányzata az elkövetkező időkben" - tette hozzá vezérigazgató-helyettes.

Persze vannak területek, amelyek ebben a félévben szerényebb eredményt produkáltak, ilyen volt a az energetikai szolgáltatási üzletág kivitelezési tevékenysége. "A félév során - az intenzív befektetési szakasz elvárásai miatt - a saját belső fejlesztésekre összpontosította ezen erőforrásait a cég, ami csökkentette a fókuszt és a lehetőségeket is, amellyel külső ügyfeleket lehetett volna találni. Ugyanakkor a megvalósításra kerülő beruházások megtérüléséhez a saját fejlesztés pozitívan járul hozzá." - kommentált Kovács.

Az ellenpéldát az energiakereskedelem jelentette: amíg a 2017-es kivételesen hideg tél csökkentette az üzletág eredményeit, addig idén, mivel nem volt ennyire szélsőséges időjárás, "határozott növekedést" tudtak elérni egy "rendkívül kompetitív piacon". Az eredményességet ugyanakkor ezzel párhuzamosan csökkentette, hogy néhány szélerőmű kikerült a KÁT-os rendszerből. "Bár az eredményesség csökkent, de az még mindig pozitív, köszönhetően a szabályozó központunknak" - emelte ki a szakember.

Pénz, pénz, pénz

A tőzsdei színre lépéskor elhatározott 10-15 milliárd forintnak nagyjából már megvan a helye - ismerte el Kovács, hozzátéve, hogy sok - például a fent említett - beruházásokat még be kell fejezni, ezek a fejlesztések vélhetően 2019 első félévének végére kerülhetnek be az ALTEO virtuális erőművébe, onnan pedig az eredménytermelésük is megjelenik a számokban.

"Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nagy a húzás az energetikában, sok a lehetőség mind az akvizíciós mind a fejlesztési oldalon, így nem szeretnénk leállni a beruházásokkal. Ehhez azonban várhatóan újabb forrást kell majd bevonnunk 2019-2020 folyamán, ám mivel ezeket a befektetések típusához és időzítéséhez kell illeszteni, így egyelőre nem lehet megmondani, hogy pontosan milyen formáját szeretnénk a tőkebevonásnak és arra milyen időpontban kívánunk sort keríteni." - mondta Kovács Domonkos, aki szerint jelenleg három fő kihívás van az ALTEO előtt.

Ezek közül az első, hogy sikerüljön ténylegesen befejezni a beruházásokat, amivel jelentős eredményjavulást lehet elérni 2019-re. A második, hogy megtalálják azokat a következő beruházásokat, amelyek segítik a cég további növekedését, a harmadik pedig, hogy ezekhez megtalálják a megfelelő pénzügyi forrásokat, amely akár kötvény-, akár részvénykibocsátás is lehet. Kovács szerint amennyiben ezek sikerülnek, úgy a jövő évnek is bizakodva vághat neki az ALTEO Csoport.

A cikk megjelenését az ALTEO Csoport támogatta