A világ egyik vezető adószakmai lapja, az 1989-ben alapított International Tax Review (ITR) 18. alkalommal díjazta Európa legjobb adótanácsadási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásait. Az ITR szerkesztőiből és szakértőiből álló zsűri az aspiránsok teljesítményét a vizsgált időszakban megoldott feladatok volumene és összetettsége, illetve a megvalósítás innovatív jellege alapján, az ügyfelek visszajelzéseit figyelembe véve rangsorolta több tárgykörben is.

Az Andersen ebben a versenyben érdemelte ki egymás után immár másodszor a legjobb magyar adótanácsadó cégnek járó elismerést (ITR EMEA Tax Award 2022 / Hungary Tax Firm of the Year). A jelöltek ötfős szűkített listáján a győztes mellett olyan nevek szerepeltek, mint a Deloitte, az Ernst & Young, a DLA Piper és a WTS.

Az ITR idén összesen már négy kategóriában, vagyis a kiemelt „Év Adótanácsadója” mellett három további kategóriában (transzferár, áfa és adóperes tanácsadó) is rangsorolta a magyar adótanácsadó cégeket. Az Andersen mindegyikben a legjobbak között szerepelt, ami rajta kívül egyedül a Deloitte-nak sikerült. Ezek közül az Év ÁFA-tanácsadója Magyarországon címet (Hungary Indirect Tax Firm of the Year) is a cégnek ítélte oda a szakmai zsűri, így a négy díjból kettőt az Andersen Adótanácsadó Zrt. vitt el.

Az ITR az Andersen irodáinak összesített teljesítményét európai szinten is a TOP5-be sorolta a közvetett adózás (elsősorban ÁFA) területén. 

Az ITR Barta Bence, a cég áfa-üzletág vezetőjének kiemelkedő munkáját külön is elismerte azzal, hogy egyike volt annak a hét európai adótanácsadónak, akik az. ún. Indirect Tax Rising Star, tehát a legjobb feltörekvő áfa-tanácsadó cím várományosai lettek 2022-ben. Magyar adótanácsadó csak ebben a kategóriában kapott egyáltalán jelölést a 76 fős listában.

Az Andersen Magyarország a magyar tanácsadói piac ötödik legnagyobb szereplőjének számít. A budapesti székhelyű adótanácsadó- és ügyvédi iroda jelenleg közel 100 munkatárssal dolgozik. Tavaly a cég 20 százalékkal növelte bevételeit, reményei szerint a korábban vártnál gyorsabban zárkózik fel a BIG4 tagjaihoz.