A nyílt tenderfelhívást a Bálna vagyonkezelője, az MTÜ jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben.

A feladatot csak nagy vonalakban ismerteti a felhívás. A nyertesnek a Budapest IX. kerületében, a Fővám tér 11-12. szám alatti Bálna épületének és közvetlen környezetének teljes műszaki, funkcionális és esztétikai átalakítását kell megterveznie. Az épületben olyan multifunkcionális termek (konferencia és rendezvényterek, helyiségek) létrehozása a cél, melyek nem csak egysíkú megjelenést tudnak biztosítani. A tervezési idő 180 nap.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben magasépítési engedélyezési és kiviteli tervezésből legalább nettó 250 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő augusztus 30. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.

Idén januárban egy korábbi tenderen eredményt hirdetett az MTÜ. A Bálna felújítását a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. végezheti, nettó 2 milliárd 586 millió forintért. A nyertesnek a héjszerkezetnél vissza kell bontania a szorítóprofilokat és körtányérokat, majd azok és környezetük megtisztítása után kell visszaépíteni az elemeket. Ezt követően 13 784 méter hosszban speciális kent szigeteléssel kell ellátni a profilokat. Másik feladat az épület díszkivilágításának a kiépítése.