Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alfons Dintner, a vállalat igazgatóságának elnöke emlékeztetett, hogy tavaly 1 millió 661 ezer 599 motort és 155 ezer 157 járművet készítettek Győrben - idézi az MTI.

A motorok száma 2019-hez képest 307 143 darabbal csökkent, míg a gyártósorról legördülő járművek száma 9660 darabbal volt kevesebb, mint az előző évben.

Tavaly év végén a vállalat 12 226 embert foglalkoztatott, a beszállító körrel együtt pedig mintegy 50 ezer embernek ad munkát.

Alfons Dintner elmondta, hogy a győri Audiban működik az Audi AG harmadik legnagyobb fejlesztőközpontja, emellett tavaly óta a konszernen belül a brüsszeli gyár után másodikként karbonsemlegesen működik.

Kifejtette, hogy 2015 óta geotermikus energiát használnak, tavaly helyezték üzembe a kontinens legnagyobb, tetőre szerelt napelemparkját, zöldszerelvényekkel továbbítják a termékeket Ingolstadtba és Brüsszelbe, emellett a keletkezett hulladék 99 százalékát újrahasznosítják.

Az elnök szólt arról, hogy folynak az előkészületek az elektromos meghajtások következő generációjának, az úgynevezett PPE (prémium elektromos platform - Premium Platform Electric) gyártásához, ezek a platformok a jövőben a konszern elektromos modelljeibe épülnek be. Két focipályányi területű csarnokban alakítják ki a gyártóterületet, amelyben mintegy 700 ember fog dolgozni.

Ez lesz a kiindulási alap a konszernhez tartozó márkák nagyobb autóinak kiszolgálásához - fogalmazott az igazgatóság elnöke. A jövőben a napi mintegy 700-ról 2700-ra szeretnék növelni a gyártott motorok számát, így évente több mint kétmillió elektromos és belsőégésű motort kívánnak gyártani.

Jelentős fejlesztések Győrben

Patrick Heinecke, a vállalat pénzügyi, informatikai és beszerzési igazgatósági tagja arról beszélt, hogy a győri Audiban tavaly 171 millió euró (62,878 milliárd forint) értékben történtek beruházások, amellyel az összes beruházás értéke a vállalat alapítása óta meghaladja a 11,7 milliárd eurót (4302,207 milliárd forint).

A beruházások az elektromobilitás területére koncentrálódtak, azon belül is az elektromos meghajtások és az Audi Q3 PHEV gyártására, valamint új motorvariánsok termelésének felfuttatására. Emellett bővítették a szerszámgyár kapacitását is, egyebek mellett az Audi e-tron GT karosszériaelemeinek gyártásához.

Elmondta, hogy a vállalat 1993 óta mintegy 247,2 millió euró (90,897 milliárd forint) támogatást kapott az államtól, de a teljes összeget még nem hívták le.

Robert Buttenhauser, a vállalat motorgyártási igazgatósági tagja azt mondta, hogy a belsőégésű motorok gyártásának csökkentését 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben a PPE motorok gyártási számának erőteljes növekedésével kívánják ellensúlyozni.

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója.