Amikor az audis bértárgyalások finisbe fordultak, az elvi szintről a gyakorlatira emelkedett a kérdés: az Audi a helyi bérszintet a 18 százalékos, de legalább havi bruttó 75 ezer forint béremeléssel új polcra helyezi?

A napilap által megkeresett kis- és középvállalkozók (kkv) arról számoltak be, hogy az Audi-sztrájk nyomán elfogadott béremelés nagyon komoly helyzetet teremtett.

Ráadásul azok a kkv-k sem nyugodhat meg, amelyek a 2019-re szóló bérmegállapodást mostanra már megkötötték. Mert a dolgozók valóban addig a pillanatig voltak elégedettek a nyolc-kilenc százalékos, van, ahol két számjegyű emeléssel, amíg nem szembesültek az egyébként is magasabb alapszintről induló audis 18 százalékkal.

Egyesek nem tartották kizártnak, hogy idén év közben még hozzá kell nyúlniuk a dolgozóik béréhez. Ez pedig nem lesz könnyű, mert a beszállítói szerződéseket már megkötötték 2019-re; s egy nagyvállalat aligha fogadja el az év közbeni áremelési igényüket.

A Kisalföldnek név nélkül nyilatkozó cégvezetők és hr-esek szerint az Audi mint "jolly joker" munkahely épp a közelmúltban kezdett volna megkopni; a munkavállalók már nem feltétlenül a német vállalat nevével jöttek, hanem azzal, hogy "kaptam máshonnan ajánlatot". Ez most várhatóan ismét változni fog és ismét sokat fogják hallani az Audit.

A jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben egy látványosabb béremelésnek (a 18 százalék ilyen lett - a szerk.) ugyanis elszívó hatása van, a beszállítóknál a dolgozók felmondhatnak és átmehetnek az Audihoz a vonzóbb juttatások miatt - írta korábban a Napi.hu.

A beszállítók munkatársai ugyanis jellemzően arányaiban ugyanakkora béremelésre számítanak, mint amekkorát a maggyár megad - ennek logikája, hogy amennyiben látják, hogy a cég képes ennyit fizetni az embereinek, akkor a beszállítók (mi több, akár a dolgozókat szállító buszos cégek is) szintén elvárhatnak ugyanekkora részt az eredményből. Ez azonban üzletpolitikai szempontból kényes kérdés, hiszen például, ha idén mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a cégnek, akkor sok esély van rá, hogy jövőre ezt ugyanilyen mértékben várják majd el tőle.

Még szerda este jelentették be, hogy a magyar Audinál a csaknem egyhetes sztrájknak szerdán 18 órakor, minden üzemegységben 20 órakor vége. Az idei évre 18 százalékos, de legalább 75 ezer forintos alapbéremelésben állapodtak meg a felek, a cafeteria-keret 2019-ben és 2020-ban évi 400 ezer forint lesz. A bérmegállapodás 2019. január 1. és 2020. március 31. között érvényes.

Az érdekképviselet január 23-án adta hírül, hogy másnap reggel hat órától január 31. reggel hat óráig egyhetes sztrájkot tart, mert nem tudott megállapodni a munkáltatóval az idei béremelésről a tavaly szeptember óta tartó tárgyalások során.