Csaknem kétmillió autósnak kell most résen lennie - az ő kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) fordulója volt december 31-én -, hogy ne kövesse el az ilyenkor, év elején szokásos hibákat, amelyek miatt a biztosító nemfizetésre hivatkozva felmondja a szerződést.

Ekkor kezdődik ugyanis az úgynevezett fedezetlenségi időszak, amely alatt több tízezer, de akár százezer forintos fizetnivaló is felhalmozódhat - figyelmeztet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója.

A fedezetlenségi végösszeg attól függ, hogy mikor veszi észre az ügyfél, nincs élő kgfb-je, s ezért a jármű kategóriájától függően naponta 280-660 forint közötti összeg terheli. Ennél is rosszabb lehet a helyzet, ha így - "fedezetlenül" - okoz valaki balesetet. Ekkor ugyanis a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) fizeti ki a kárt, de azt teljes egészében ráterheli a vétkesre még akkor is, ha az milliós tétel volt. A CLB tapasztalatai szerint sokan úgy kerülnek fedezetlenségbe saját hibájukból, hogy nem is tudnak róla, s mindvégig, amíg csak az ellenkezője ki nem derül, abban a biztos tudatban autóznak, hogy a kgfb-jük rendben van.

Egy forint hiány is hiány

Annak, aki nem váltott biztosítót, s rendben fizeti a teljes díjat, nincs tennivalója, a január elsejével váltóknak viszont most nagyon kell figyelniük a pontosságra, a teljes díj befizetésére. A teljes díj a biztosítás aktuális részletét és a baleseti adó együttes összegét jelenti. Ezt nem véletlenül hangsúlyozza a szakértő, sokan ugyanis azt gondolják, hogy elég, ha a részletet beküldik időben, a baleseti adóval ráérnek majd később. Az ilyen ügyfelek máris díjhátralékba keveredhetnek, s a biztosító a törvényi előírások szerint 60 napos türelmi idő után fel kell, hogy mondja a szerződést. Nincs az a lojális cég, amelyik ezt nem teszi meg, mert a törvény szigorúan előírja a felmondást. Annak ellenére, hogy a biztosító egyszer minden késlekedő ügyfelét figyelmezteti, a CLB tapasztalatai szerint sokan nem olvassák el ezeket a leveleket. Ez később sokba kerülhet. Németh egyébként figyelmeztet: nagyon kockázatos "kicentizni" a 60 napos türelmi időt, mert bármi közbejöhet, s az utolsó pillanatban elküldött pénz már nem ér oda időben. Márpedig ez esetben a biztosítók egyetlen nap késlekedést sem tolerálhatnak.

De azok is nehéz helyzetbe kerülhetnek, akik fizetnek ugyan, de rossz ütemben - figyelmeztet a CLB értékesítési igazgatója. Ez most különösen fontos, mert aki biztosítót váltott, az lehet, hogy fizetési ütemezésben is újat választott, s a megszokottról át kell állnia a módosított határidőre.

Rossz jel, ha visszaérkezik a biztosítási díj

Azonnal kezdjenek el gyanakodni azok, akik biztosítót váltottak, időben, rendben befizették az új cégnél a díjat, s az néhány nap múlva visszaérkezik a számlájukra. Ez a viszonylag gyakori eset akkor következik be, ha valaki nem mondta fel rendesen, a forduló előtt 30 nappal - a 29 nap már kevés - az előző biztosítónál a szerződését, azt gondolja, elég, ha az új cégnél rendben megkezdte a fizetést, a réginek viszont már nem küld részleteket. Ez nagy hiba, mert az ilyen ügyfél a régi biztosítójánál nem fizető ügyfél lesz, fedezetlenségbe csúszik, naponta halmozódik a "húzós" díj, miközben az új cég sem fogadhatja be addig, amíg a központi nyilvántartó rendszer egy másik élő szerződést mutat - magyarázza Németh.

A forgalomból kivonás, mint csapda

A másik csapda a forgalomból való kivonás. Sokan nem tudják, hogy a kivonás félévente lejár, s a jármű automatikusan visszakerül az üzemelő kategóriába. Ez a kötelező szempontjából nagyon fontos, mert attól kezdve, hogy a kivonás lejár, a biztosítás is újra ketyeg, s akár használja valaki az ominózus járművet, akár nem, biztosítási fedezetlenségbe kerülhet, ha úgy hiszi, elég csak a garázsban hagyni továbbra is a kocsit. Vagyis: a forgalomból való kivonást félévente meg kell ismételni, vagy annak lejárta után fizetni kell a biztosítást akkor is, ha a jármű nem üzemel - figyelmeztet a CLB szakértője.

Banánhéjak

A CLB tapasztalatai szerint a fedezetlenségi okok között előfordulnak technikai hibák is. Ilyen például, ha a biztosító nem éri el a központi kárnyilvántartó rendszerben az autós adatait, s mivel nem tudja azonosítani az ügyfelet, automatikusan A0 kategóriába sorolja vissza. Ez viszont azt jelenti, hogy a vártnál magasabb összeget számláz. Ha ezt az ügyfél nem veszi észre, s az ajánlata szerinti alacsonyabb összeget fizeti meg, az egyenes út a díjnemfizetés miatti megszűnéshez, aminek következménye lehet a fedezetlenség és a fedezetlenségi díj.

Banánhéj lehet az autók vásárlásakor a késedelmes vagy elmulasztott üzembentartói bejegyeztetése is a forgalmi engedélybe. A biztosítók ugyanis az üzembentartó alapján azonosítja be az ügyfelet a központi nyilvántartás alapján, s aki nincs benne, annak elutasítják a kötelezőjét. Kgfb-t ugyanis csak hivatalosan bejegyzett üzembentartó köthet.

Hét hiba, amire csúnyán ráfizethetünk

- pontatlan díjfizetés

- a baleseti adó nemfizetése

- szabálytalanul felmondott régi szerződés

- rossz fizetési ütem

- forgalomból való kivonási figyelmetlenség

- biztosítói értesítők figyelmen kívül hagyása

- késedelmes üzembentartói bejelentés.