Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tervek szerint év végéig megvalósuló beruházás keretében a Sixt márkát képviselő Wallis Autókölcsönző Kft. egy közel 6 ezer négyzetméteres ingatlant vásárolt amelyen Sixt rent-a-car új műszaki bázisát hozzák létre a meglévő felépítmények felújításával és átalakításával.

A projekt teljes költségvetése 565 millió forint, melyhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium 282 millió forint összegű versenyképesség-növelő vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A beruházással az AutoWallis felkészül a pandémiás időszakot követő turizmus felfutására, így a Sixt márka még költséghatékonyabb üzemeltetésére, valamint a Csoport által később esetlegesen indítandó más mobilitási szolgáltatások (például autómegosztás, flottakezelés) gyors kiszolgálására - mondta Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója.

Az ingatlant napelemekkel, e-töltőkkel, hőcserélős hűtés-fűtéssel, vízvisszaforgatással és esővíz-hasznosítással üzemeltetik majd, és a gépjárműveket pedig száraz és vizes kézimosással tisztítják.