A választások után pár nappal a kormány a magyar autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat fenntartását 35 évre a Themis Magántőkealap, a Konzum tőkealap, az Opus Bridge Magántőkealap, az Opus New Way Magántőkealap, a Cronus Magántőkealap, a Vesta Magántőkealap és Via Magántőkealap alkotta konzorciumra bízta - írja a Népszava az konzorcium kiadásait és bevételeit elemző cikkében.

A magántőkealap valódi birtokosai nem megismerhetőek a nyilvánosság számára. Ugyanakkor piaci információkból tudható, hogy a sztrádatender-nyertes magántőkelapok egy része mögött a dunaaszfaltos Szíjj László található, illetve a másik Nyertes Mészáros Lőrinc-féle Opus-csoport.

A jövő évi költségvetés tervezetéből derül ki, hogy a Mészáros-Szíjj érdekeltségek bombaüzletet kötöttek az állammal: a nyertes konzorcium 180 millió forintos koncessziós díjat fizet be a költségvetésbe, azaz a Technológia és Ipari Minisztériumnak, s ezért a pénzért cserébe ugyanezen minisztérium 230 milliárd forintot utal vissza a magán-tőkealapoknak.

Mészáros-Szíjj konzorciumnak ebből a 229,9 milliárd forintból kell üzemeltetnie rá bízott állami autópályákat, el kell végezni a szükséges felújításokat, de új szakaszok is épülnek. Természetesen ezen felül a magántőkelapoknak még le kell venniük a hasznukat is, hogy biztos megtérüljön az évi néhány száz millió forintos koncessziós díj. A sztrádafenntartási pénzeket elvileg 35 éven keresztül, azaz 2058-ig kapják a nyertesek, így egy egyszerű szorzással jelenértéken számolva ez azt jelenti, hogy Mészárosék ez idő alatt mintegy 6-7 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe, ám mintegy 8000 milliárd forintot vesznek ki abból.