Idén a biztosítási díjaknál erén teljesen új jelenséggel, a munkaerőhiánnyal is számolni kell a gépjárművek jövő évi kgfb díjának kialakításakor - vélik a CLB szakértői. Az alkuszcég szerint ugyanis az elmúlt egy évben akár százezrekkel is nőtt az autószerelők és karosszérialakatosok fizetése, olyan nagyfokú a hiány e szakmában, hogy a cégek mindent elkövetnek a meglévők megtartásáért.

Ez a tény is jelentősen befolyásolja a díjak kialakítását, miközben arra is figyelnek a biztosítók, hogy ne kalkuláljanak kiugróan magas tarifát, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszíthetik - véli Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója. Összességében 10-15 százalékos drágulásra számít.

Egy 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló. A biztosítóknak a tarifáikat minimum 60 nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük.

Németh szerint idén sem kell elhamarkodottan dönteni és az első novemberi napokban váltani, érdemes megvárni, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Az új díjakat azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk - figyelmeztet a szakértő.