A szerződés módosítását az ajánlatkérő Budapesti Operettszínház pénteken tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.

A kormány 2015 áprilisában hozott határozatot 10 Bogányi-féle zongora állam általi megvásárlásáról és biztosított rá 764,54 millió forintot. Az Operettszínház tavaly folytatott le hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést, amelynek csak az eredménye nyilvános. A tendert értelemszerűen csak Bogányi cége, a Zengafons Kft. nyerhette meg. A végösszeg nettó 602 millió forint lett. A 10 zongorából hetet hazai, míg hármat külföldi helyszínre kell leszállítani.

A magyarországi helyszínek a következők:

  • Budapest Music Center,
  • Pesti Vigadó,
  • Művészetek Palotája,
  • Magyar Állami Operaház - Erkel Színház,
  • Kodály Központ - Pécs,
  • Kölcsey Központ - Debrecen,
  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Zeneakadémia,
  • külföldi helyszínek: Konzerthaus - Berlin,
  • Csajkovszkij Konzervatórium - Moszkva,
  • az ENSZ központ helyett a Sibelius Akadémia - Helsinki.

A szerződés tavaly augusztus 4-én köttetett a felek, 2017 év végi véghatáridővel. A mostani módosítás indoka a közbeszerzési dokumentum szerint: "az egyik külföldi helyszín változása miatt, másrészt mert Bogányi művész úr a teljesítési időpontok tekintetében egy rugalmasabb, a gyár kapacitásához jobban illeszkedő ütemterv elfogadását kérte. A külföldi helyszín változtatásával és a művész úr kérésével az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára egyetért, a módosítást elfogadta."

Az Index a napokban közölte a Zengafons árbevételeit: 2014-ben 40 millió, 2015-ben 36 millió, míg 2016-ban 0 forint forgalmat. Az Operettszínház a szerződés teljesítésére reagálva közölte, az első két zongora legyártása a közbeszerzési szerződésnek megfelelően megtörtént. A Budapest Music Centerbe már leszállították, míg a Vigadóba történő szállítás folyamatban van.

Tegnap az RTL Híradó azt közölte, hogy a Magyar Nemzeti Bank visszakérte a szuperzongorára adott 60 milliós támogatását, miután kiderült, tavaly nulla forint árbevétele volt a magyar csodazongorát gyártó Zengafonsnak. Az MNB válaszából kiderül, hogy a Zengafons a támogatási összeget már visszafizette, döntésüket pedig azzal indokolták:a szerződés egyes pontjai sérelmet szenvedtek, a szerződésszegés részleteibe azonban nem mentek bele.