Amennyiben az SCD szándéka egy 'valós' Interfruct-értékesítés lett volna, nem hagyhatta volna - az ingatlanok értékesítését követően - az Interfructban megtestesülő egyetlen értéknek, azaz magának az üzletnek a teljes lezüllesztését - kommentálta az ország második cash&carry üzletláncának múlt héten elindult felszámolásával kapcsolatos eseményeket az egyik hitelbiztosító vezetője. A háromszereplős piac egy másik tagja erre azzal licitált rá: az a cég, amelyik komolyan szeretné a tevékenységet folytatni, az nagyon komolyan veszi a szállítók kezelését.

Márpedig a Napi Gazdaság által megkeresett hazai hitelbiztosítók általános tapasztalata az volt, hogy az SCD-vel megszakadó tárgyalásokat követően, február-márciusban, a szállítói tartozásokat lényegében már nem kezelték a cégnél, a kifizetéseket gyakorlatilag beszüntették, s erre válaszul a beszállítók áruszállításaikat felfüggesztették. Az ezt követő hónapokban lényegében csak a meglévő készlet értékesítése folyt, a vevők és az áruk eltűntek az üzletekből, megszakadtak a szállítói kapcsolatok, azaz az üzlet értéke gyakorlatilag zéró volt, mire az Interfruct eljutott a cégeladásig.

A hitelbiztosítók szinte mindegyike úgy ítélte meg, hogy a cég kommunikációja az eladásig látszólagosan együttműködő volt, épp ezért úgy gondolták, van mód a segítségre; próbáltak tárgyalásokat folytatni, reorganizációs tervet készíteni, de ezt az SCD kivonulása meghiúsította. A hitelbiztosítók hiába vártak az SCD konkrét javaslataira, ráadásul a felszámolási eljárás megindításának idejére már túl voltak az Interfruct - a hitelbiztosítóknak be nem jelentett - eladásán.

Utólag szinte minden érintett úgy értékeli a tavaszi hónapokat, hogy a megkezdett párbeszéd - és a vele párhuzamosan futó nyugtatgató sajtókampány - nem takart valós reorganizációs szándékot. Tény viszont, hogy a kommunikáció elérte célját, mivel kiderült: miközben a hazai beszállítói vállalkozások jó része hallgatott a hitelbiztosítókra és már az első - 2007. őszi és idén év eleji - figyelmeztetésekre leállította a szállításokat, komoly multinacionális háttérrel rendelkező cégek a továbbiakban is limit felett szállítottak, mert egyszerűen képtelenek voltak elhinni, hogy egy ekkora vevő bedőlhet.

Sokan úgy vélik, az első figyelmeztető jel a társaság ingatlanainak eladása volt. Ez ugyanakkor a hitelbiztosítók szerint is ma már annyira elterjedt technika, hogy önmagában negatívan értékelni túlzás lenne. Természetesen inkább kockázatnövekedést jelent - hiszen az ingatlanok kiszervezésével az a vagyon kerül ki a cégből, amely egyrészt fedezetet nyújt(hat) problémák esetén a hitelezők kielégítésére, illetve ha saját tőkéből valósult meg, a tulajdonos ezáltal a saját, a cégben "kockáztatott" pénzét kivonja és csak a hitelezők finanszírozzák a céget és vállalják át annak üzleti kockázatát. Az, hogy az Interfruct esetében teljesen kikerültek a tulajdonosi körből az ingatlanok és bérlői viszony jött létre, rontotta a cég helyzetét és jelentősen korlátozta a kilábalás esélyeit a problémák megjelenésekor.

Önmagában ugyanakkor a hitelbiztosítók "sikertörténetként" ünnepelhetnék az Interfruct-sztori kimenetelét, hiszen meglátásuk szerint ügyfeleik kárát mintegy 50-60 százalékban tudták mérsékelni. A beszállítók összesített vesztesége ennek ellenére is milliárdos nagyságrendűnek tűnik az egyik hitelbiztosító szerint, amelyik a hitelbiztosítók által elszenvedett kár összegét hozzávetőlegesen 0,5-1 milliárd forint közöttire teszi. Az eredmény jobb is lehetett volna, ám a tulajdonosi elkötelezettség ilyen gyors "megszűnése", az Interfruct magára hagyása miatt nem maradt mozgásterük a biztosítóknak, amelyek - hívják fel a figyelmet a piacon lévő társaságok - a szállítókkal együtt a konkrét esetben eléggé a parton kívül állónak számítottak.

A kulcsszerepet az ügyben a bankok és az ingatlan-bérbeadó játszotta. Az ügy megoldását a csődtörvény sem segíti, hiszen annak legutóbbi módosítása is inkább a bankok számára hozott kedvezőbb változást a kielégítési arány tekintetében, a szállítói követelésekkel és azok behajtásával kapcsolatban a szabályozás továbbra is gyermekcipőben jár. A piac szerint a biztonságos gazdasági környezet megteremtéséhez a hitelezői érdekeket szem előtt tartó új csődtörvény megalkotása mellett a polgári és a büntető törvénykönyv megfelelő passzusainak módosítása is elengedhetetlen.

A hitelbiztosítók figyelmeztetnek: a felszámolási eljárások során a hitelezői követelések megtérülése 0,3 százalék körül mozog. A piaci szereplők az Interfruct-történet kapcsán sem várnak magasabb megtérülést, ráadásul a tulajdonosváltás miatt borítékolható, hogy nem éppen gyors eljárás zajlik majd, az évek során pedig számos, ma még fontos kérdésre borulhat majd a feledés homálya.

A hitelbiztosítóknak a nagy kár miatt marad a magyarázkodás a tulajdonosok felé: be kell mutatni, hogy a jogi szabályozás nem védi kellőképpen a hitelezőket és általában nehéz megértetni a tulajdonosokkal, hogy az ilyen eseteknek miért nincs személyi, sőt - indokolt esetben - büntetőjogi konzekvenciája. Ennél is nagyobb gond lehet ugyanakkor, hogy az a Interfruct-sztori megkérdőjelezheti a magyar tulajdonú kiskereskedelmi cégek hitelességét. Az uniós piacon ezáltal valamennyi hazai cég helyzete nehezebbé válhat.