A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény-tájékoztató szerint a becsült 1 milliárd 679 millió forinttal szemben 1 milliárd 599 millió forintot tartalmazott az egyetlen és nyertes ajánlat.

A Pro-M feladata - egyebek mellett - az állomási antennarendszer kiépítése 19 állomáson, továbbá a Szabó Ervin téri diszpécserházban és a Kőér utcai járműtelepen. Mintegy 17 kilométer rádiós kábel, 1100 antenna, továbbá a vonali alagutakban mintegy 17 kilométer sugárzókábel telepítése, a hozzátartozó segédszerkezetekkel, rádiós aktív és passzív eszközökkel együtt. Korszerűsíteni kell a bázisállomásokat is.

A nyertessel március 23-án írta alá a szerződést az ajánlatkérő, aki a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást arra a jogszabályhelyre hivatkozva indokolta, amely szerint "törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában kormányzati célú hírközlési tevékenységet kizárólag a kormányzati célú hírközlési szolgáltató és az elkülönült hírközlési tevékenység végzésére jogosultak végezhetnek." Kérdés, hogy a metró mióta kormányzati célú?

Az EDR-t elsődlegesen a készenléti szervezetek (például: a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem) használja. A Magyar Állam és a Magyar Telekom Nyrt. 2012-ben adásvételi szerződést írt alá az EDR-t üzemeltető Pro-M Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának eladásáról. A szerződés értelmében a Pro-M a kormányzati informatikai és távközlési üzemeltetést és szolgáltatást ellátó állami cég, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) tulajdonába került 2012. szeptember 1-jei hatállyal. A Magyar Telekom honlapján olvasható információ szerint a tranzakció összértéke - amely magában foglalta a részvényeladást, a Magyar Telekom Pro-M Zrt. számára nyújtott hiteleit, valamint a Pro-M működőtőke-igényét - összesen 19,9 milliárd forint volt.