Az augusztus végén elfogadott, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15-étől bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni az érintettek pénzbeli juttatásait. Ez vonatkozik azokra a vezető tisztségviselőkre, felügyelőbizottsági tagokra, vezető állású munkavállalókra, a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalókra, akik olyan állami, önkormányzati gazdasági társaságnál, költségvetési szervnél, közalapítványnál dolgoznak, amelynél külön-külön vagy együttesen számítva is többségi folyással bír az állam. A korábban ismertetett adatok után újabb társaságok hozták nyilvánosságra a vezetők bérezési gyakorlatára vonatkozó számokat.

Szollár Domokos kormányszóvivő kedden azt mondta, hogy a kabinet "árgus szemmel figyeli", de egyesével nem ellenőrzi, hogy nyilvánosságra hozzák-e kedd éjfélig a juttatásokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének havi bruttó alapfizetése 8 millió 11 ezer 800 forint, az alapbéren kívül egyetlen juttatást, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást kap az elnök, ami az alapbér 5,6 százaléka. Az MNB egyik alelnökének havi bruttó alapbére 6 millió 409 ezer 500 forint, a másik alelnök havi bruttó fizetése pedig 5 millió 608 ezer 200 forint.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója 1 millió 515 ezer forint, az általános vezérigazgató-helyettese és üzleti vezérigazgató-helyettese egyaránt 1 millió 265 ezer forint személyi alapbért kap, amelyhez meghatározott mértékű prémium, valamint céljutalom társul. Mindhárom vezetőnek egyéb juttatás keretében költségtérítéssel személygépkocsi használat és mobiltelefon jár. Ezen kívül végkielégítésre jogosultak, valamint eltérő mértékben felmentési idő is jár nekik. Az ÁKK közzétette a középbevezetők bérezését is, amely az alapbéren kívül éves jutalmat, mobiltelefon használatot és egyéb juttatást is tartalmaz. A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójának havi bruttó alapbére 1,94 millió forint.

A többségi önkormányzati tulajdonú cégek felsővezetői átlagosan havi bruttó 500-900 ezer forintos keresnek, a legmagasabb fizetés 1,2 millió forint - derül ki az MTI helyi tudósítói által összegyűjtött adatokból.

Havi bruttó 930 ezertől 8 millió 190 ezer forintig terjed a döntően fővárosi tulajdonban lévő szolgáltató cégek felsővezetőinek alapfizetése. A prémiumok sem egységesek; van, aki éves bérének 150 százalékát is hazaviheti prémiumként.

A BKV-nál a 4-es metró projektmenedzsere, Klados Gusztáv keres a legjobban, alapbére bruttó 8 millió 190 ezer forint.

Kocsis István vezérigazgatónak 1,5 milliós havi fizetése van, a legkevesebbet kereső felsővezető Knitzky Nándor megbízott stratégiai igazgató 441 ezer forinttal - derül ki a cég honlapjára kedd este feltöltött dokumentumból.

Klados Gusztáv projektvezető tavaly június óta dolgozik a BKV-nál határozott idejű munkaszerződéssel, végkielégítése legfeljebb 12 hónap lehet, alapbére után viszont nem jogosult prémiumra. Kocsis István vezérigazgató másfél millió forintos havi alapfizetése mellé 150 százalékos prémiumra is jogosult, távozásakor 14 havi átlagbért kapna, felmondási ideje száz nap. Szerződése szerint az általa használt személygépkocsi térítés nélkül a tulajdonába kerülne - áll a kimutatásban.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgató-helyetteseinek havi juttatása is 1 millió forint felett van; Ilkovics Elza 1,2 milliót, Guba János pedig közel 1,8 milliót kap, és 90, illetve 100 százalékos prémiumra jogosultak.

A Fővárosi Gázműveknél Bakonyi Tibor vezérigazgató havonta bruttó 2 millió 447 ezer forintot keres, emellett éves jövedelmének 30 százalékát kaphatja meg prémiumként és 200 ezer forintnyi választható béren kívüli juttatásban részesül. A vezérigazgató 18 havi végkielégítésre jogosult - olvasható a cég honlapján.

Havonta bruttó 1,25 millió forintot keres Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, aki éves alapbérének 100 százalékát kaphatja meg prémiumként és évente 350 ezer forintnyi cafetériára is jogosult - olvasható a szolgáltató honlapján. A vezérigazgató végkielégítéskor 6 havi fizetésre jogosult.
QP | Quality Placement