Az Union Biztosító által művelhető biztosítási ágazatok, valamint az általa végezhető biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységek köre az egyesülés következtében nem módosul a korábban engedélyezettekhez képest.

Az Union Biztosító tavaly áprilisban jelentette be a három társaság egyesülését, közölve: a 2018. január elsejével tervezett egyesülést követően Union néven működő társaság az ötödik legnagyobb szereplő lesz az életbiztosítási piacon.

A három társaság az akkori közlés szerint együtt mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki. Magyarország azon négy kiválasztott piac közé tartozik, ahol a VIG középtávon legalább 10 százalékos piaci részesedést kíván elérni - írta az MTI.

A három biztosító közül az Erste és a Vienna Life alapvetően a személybiztosítási szektorban érdekelt, míg az Union Biztosítónak a nem-életbiztosítások terén is jelentős díjbevétele van. Az új biztosító piaci részesedése a 2016. év végi piaci adatok alapján 7,6 százalékot tenne ki 69,8 milliárd forint díjbevétellel, ebből 26,1 milliárd forint nem-élet-, 43,6 milliárd forint pedig életbiztosítás, ami az ötödik helyet jelenti a piac ezen szegmensében - közölték az egyesülés bejelentésekor.