Az MNB egy közbeszerzési eljárást követően ítélte oda a Századvégnek a megbízást, de olyan pályázati feltételeket állapított meg, hogy a tenderen több, konjunktúrakutatással foglalkozó nevesebb hazai intézet, mint például a GKI Gazdaságkutató, a Medián, az Ipsos el sem indulhatott, és a Kopint-Tárki is csak a Tárkival közösen. Ám a konzorcium annak ellenére elbukott, hogy a Századvég három évre 1,8 milliárd forintos ajánlatánál több mint 50 százalékkal kevesebbet (1,134 milliárdot) kért - írja e heti számában a HVG.

Szakértők szerint nem a Kopint-konzorcium ajánlata volt kirívóan magas, hanem az MNB előzetesen becsült 1,8 milliárdos és a Századvég ugyanekkora ajánlati ára volt kirívóan magas. Az MNB azt közölte, hogy a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a vele pályázó Századvég Gazdaságkutató Zrt. a "legkedvezőbb ajánlattal" nyerte meg a közbeszerzési eljárást - olvasható a HVG-ben. A lap információi szerint a felek május 11-én szerződtek, s a Századvég Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató sem végzett korábban szisztematikus konjunktúrafelmérést.

Az MNB közbeszerzési kiírása szerint a feladat: komplex kutatás-elemzési, kutatással alátámasztott tanácsadási és tanulmánykészítési feladatok ellátása és ezen feladatokhoz kapcsolódó kommunikációs feladatok megvalósítására.

I. Konjunktúra-kutatás
- lakossági konjunktúra-kutatás - havonta 1500 fős, CATI-módszerű, országos lekérdezés (célcsoport: háztartások és felnőtt korú magyar lakosság)
- lakossági konjunktúra-kutatás - havonta 4 db fókuszcsoportos kvalitatív kutatás (célcsoport: háztartások és felnőtt korú magyar lakosság)
- vállalati konjunktúra-kutatás - havonta 1000 vállalatot érintő, CATI-módszerű, országos lekérdezés (célcsoport: magyarországi mikro-, kis- és középvállalatok, illetve nagyvállalatok)
- vállalati konjunktúra-kutatás - havonta 10 db kvalitatív mélyinterjú (célcsoport: magyarországi mikro-, kis- és középvállalatok, illetve nagyvállalatok tulajdonosai és vezető tisztségviselői) felvétele

II. A lakosság pénzügyi magatartásának, attitűdjeinek vizsgálata
- havonta 1500 fős, CATI-módszerű, országos lekérdezés (célcsoport: felnőtt korú magyar lakosság), részben állandó, részben ismétlődő és részben változó tartalmú kérdőívekkel
- havonta 4 db fókuszcsoportos kvalitatív kutatás (célcsoport: háztartások és felnőtt korú magyar lakosság)

III. Szakpolitikai tanulmányok készítése

IV. Rendszeres szakpolitikai tanácsadási tevékenység
Az I-II. pont szerinti kutatásokhoz, illetőleg a III. pont szerinti szakpolitikai tanulmányok felhasználását támogató, azokhoz közvetlenül vagy témájában kapcsolódó óradíjas tanácsadói tevékenység, az ajánlatkérő aktuális igényeihez illeszkedő gyorselemzések, esettanulmányok, további döntés-előkészítő dokumentumok, tanulmányok készítése. Havi óraszám-keret: 600 tanácsadói óra.

V. Kommunikációs tevékenység

VI. Projektmenedzsment tevékenység