Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Felfüggesztette az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. magyar állam elleni keresetének együttes tárgyalását a Fővárosi Törvényszék pénteken és - elfogadva a hitelintézet javaslatát - a bíróság az Alkotmánybíróság (Ab) elé terjeszti az ügyet.

A bíróság szóbeli indoklásában elmondta: azért fordul az Alkotmánybírósághoz, mert a 2014. évi XXXVIII. törvény, vagyis a devizahiteleseket megsegítő törvény sérti a jogbiztonság elvét, az egész jogállamiság fogalomkörében emellett sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot és a normavilágosság elvét.

A törvényszék szóbeli indoklása során taglalta a per tárgyát érintő, az alkotmányosság fogalmával kapcsolatos jogszabályokat, miszerint jelen esetben nem érvényesül a polgárjogi "fegyveregyenlőség" elve, tehát a feleknek nem állt rendelkezésére elegendő felkészülési idő. A tisztességes eljáráshoz való jog abban sérül, hogy túl szűk határidőket szab a felpereseknek a felkészülésre az egész bírósági eljárás lefolytatására. A normavilágosság elve abban sérül, hogy a törvény nem fogalmaz egyértelműen, illetve nem definiálja mi a devizaalapú hitel, mi a devizahitel, illetve milyen forinthitelek esnek a törvény hatálya alá.

A jogbiztonság elve ott szenved csorbát, hogy a törvény visszamenőleges hatállyal kíván szabályozni olyan szerződéseket, amelyek jóval a törvény hatályba lépése előtt születtek.

Hasonló eredményt eddig csak az Eger és Környéke Takarékszövetkezet tudott elérni. A Fővárosi Törvényszék bírája még szeptember 5-én függesztette fel a tárgyalást az Eger és Környéke a magyar állam ellen indított perében, és az Ab-hez fordult kérve az eljárás alapjául szolgáló nyáron elfogadott törvény alkotmányellenességének, nemzetközi szerződésbe ütközésének, illetve közjogi érvénytelenségének megállapítását, és visszamenőleges hatályú megsemmisítését.

Hétfőn megérkezett az Ab-hoz az indítvány - mondta korábban Bitskey Botond, az Ab főtitkára. Az alaptörvény szerint a bírói kezdeményezéseket soron kívül, de legkésőbb 90 napon belül kell elbírálnia az Ab-nek, és a testület ügyrendje szerint lehetőség van gyorsított eljárás lefolytatására is. Az Ab elnöke a lehető legrövidebb időn belül kijelöli az ügy előadó alkotmánybíráját - mondta Bitskey. A testület tisztában van a devizahiteles indítvány jelentőségével és ennek megfelelően kezeli azt.

Így áll a küzdelem:

Az állam ellen keresetet benyújtók adatai
CégnévBenyújtás időpontjaElső tárgyalás napjaMegjegyzés
Bankok
AXA Bank Europe SAAug. 19.Aug. 27.Első fokon az állam nyert.
Banco Primus Fióktelep MagyarországAug. 25.Szept. 2.A bank visszavonta a keresetet.
Buda Regionális Bank Zrt.Aug. 25.
Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.Aug. 18.Szept. 4.Ítélethirdetés szeptember 18-én.
CIB Bank Zrt..Aug. 15.Szept. 15.
DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.Aug. 25.
Duna Takarék Bank Zrt.Aug. 18.
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.Aug. 25.
Erste Bank Hungary Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
EvoBank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Első fokon az állam nyert.
FHB Jelzálogbank Nyrt.Aug. 22.Aug. 29.Szept. 12. - Első fokon az állam nyert.
FHB Kereskedelmi Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 17-én.
K&H Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Szept. 9. - Részben nyert a bank első fokon.
KDB Bank Európa Zrt.Aug. 18., újra: n.a.Szept. 10.Ítélethirdetés szeptemberben 19-én.
Kinizsi Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 17-én.
MagNet Közösségi Bank Zrt.Aug. 25.
Magyar Cetelem Bank Zrt.Aug. 15.Szept. 3.Részben nyert a bank első fokon.
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 9. - Első fokon az állam nyert.
Merkantil Váltó- és Vagyonbefektető Bank Zrt.Aug. 18., újra: n.a.Szept. 10.Ítélethirdetés szeptember 24-én.
MKB Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Szept. 9. - Első fokon az állam nyert.
OTP Bank Nyrt.Aug. 18.Szept. 12.A törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordul.
OTP Jelzálogbank Zrt.Aug. 18.Szept. 12.A törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordul.
Pannon Takarék Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 12. - Első fokon az állam nyert.
Porsche Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Raiffeisen Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
Sberbank Magyarország Zrt.Aug. 18.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Sopron Bank Burgenland Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
UniCredit Bank Hungary Zrt.Aug. 18.Szept. 8.Ítélethirdetés szeptember 23-án.
Pénzintézetek
Alba TakarékszövetkezetAug. 21.Aug. 29.Első fokon az állam nyert.
Aegon Magyarország Hitel Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 11.Ítélethirdetés szeptember 23-án.
Bóly és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 5.Első fokon az állam nyert.
Budapest Autófinanszírozási Zrt.Aug. 18.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
CIB Ingatlanlízing Zrt.Aug. 15., újra: 22.Aug. 29.Szept. 12. - Első fokon az állam nyert.
CIB Lízing Zrt.Aug. 15.Szept. 4.Ítélethirdetés szeptember 19-én.
Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt.Aug. 22.
Eger és Környéke TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 5.A törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordul.
Erste Lakáslízing Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Felsőzsolca és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 22.Aug. 29.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
FHB Ingatlanlízing Zrt.Aug. 22.Szept. 15.
Fókusz TakarékszövetkezetAug. 25.
Füzes Takarék Szövetkezeti HitelintézetAug. 25.
Hatvan és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 19.Szept. 11.Ítélethirdetés szeptember 23-án.
Hévíz és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 19.Szept. 5.Ítélethirdetés szeptember 22-én.
Hungária Takarék TakarékszövetkezetAug. 25.
Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 17-én.
Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt.Aug. 22.Szept. 9.Ítélethirdetés szeptember 23-án.
Kéthely és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 18.Aug. 22.Első fokon az állam nyert.
Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt.Aug. 22.Szept. 12.Ítélethirdetés szeptember 26-án.
Környe-Bokod TakarékszövetkezetAug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
Lakiteleki TakarékszövetkezetAug. 25.
Lombard Ingatlan Zrt.Aug. 25.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 16-én.
Mecsek Takarék SzövetkezetAug. 25.
Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt.Aug. 18.Szept. 10.Ítélethirdetés szeptemberben 24-én.
Milton Hitelezési Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Első fokon az állam nyert.
MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
MKB-Euroleasing Autólizing Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
Nagykáta és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.
Nyúl és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.
OTP Ingatlanlízing Zrt.Aug. 18.Szept. 15.
Örkényi TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Pannonhalma és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 21.Szept. 12.Szept. 12. - Első fokon az állam nyert.
PSA Finance Hungária Zrt.Aug. 18., újra: 22.Szept. 1.Szept. 8. - Első fokon az állam nyert.
Raiffeisen Lízing Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. - Első fokon az állam nyert.
Rajka és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 21.Aug. 29.Szept. 12. - Első fokon az állam nyert.
Retail Prod Zrt.Aug. 18.Szept. 1.Szept. 8. - Első fokon az állam nyert
Sajóvölgye TakarékszövetkezetAug. 22.
Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 17-én.
Savaria TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 15-én.
Summit Pénzügyi Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Ítélethirdetés szeptember 17-én.
Szabolcs TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 11.Első fokon az állam nyert.
Széchenyi István Hitelszövetkezetn.a.Szept. 3.Első fokon az állam nyert.
Szegvár és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.
Szigetvár TakarékszövetkezetAug. 18.Szept. 11.Ítélethirdetés szeptember 25-én.
UCB Ingatlanhitel Zrt.Aug. 15.Szept. 4.Részben nyert a pénzintézet első fokon.
UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Aug. 28.Szept. 11. - Első fokon az állam nyert.
UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
UniCredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Ítélethirdetés szeptember 16-án.
Forrás: Fővárosi Törvényszék, Napi.hu-gyűjtés