Tarnai Richárd elmondta, a szállítás költségei rendelkezésre állnak, az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják. Közölte továbbá: az előzetes laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok "negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek az azonnali elszállításról.

A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy fontos a többi hulladék elszállítása is. Ennek érdekében a jövő hét első felére előterjesztést készít a kormánynak, amelyben egy kormányhatározat kidolgozását kezdeményezik, hogy a közbeszerzési eljárást minél előbb ki tudják írni a maradék hulladék elszállítására.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan.

A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amelyet - mondta - a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) kell megelőlegeznie, ezt követően pedig ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető. A veszélyes hulladék elszállítását már több ellenzéki párt is szorgalmazta.