A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft.  közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A nyertes feladata a következő: közművek létesítése, útépítés és kapcsolódó magasépítési feladatok, partfal építése, valamint vasútépítés.

A nyertes céggel január 19-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a közbeszerzésen a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt., a STRABAG Generálépítő Kft., továbbá a Swietelsky Vasúttechnika Kft. is.

A Céginfo.hu adatai szerint a nyertes cég tulajdonosai - a Properitus Vagyonkezelő Kft.-n keresztül - Homlok Zsolt András és Homlok-Mészáros Ágnes, felcsúti lakosok. A cég 2020-ban 7 milliárd 531 millió forint nettó árbevétel mellett 768 millió adózás előtti eredményt ért el.

A Napi.hu 2019 júniusban írt arról, hogy a nagysimonyi székhelyű Homlok Építő Zrt. építheti meg a Szeged–Hódmezővásárhely között épülő tram-train járműkarbantartó csarnokát, nettó 3 milliárd 270 millió forintért.

Tavaly júniusban pedig arról adtunk hírt, hogy a Homlok Építő Zrt. végezhet tájrendezést, építhet látogatóközpontot és kilátót Bükön, nettó 1 milliárd 781 millió forintért. A becsült ellenérték 2 milliárd 225 millió forint volt.  Idén január elején pedig újra közbeszerzést nyert a Homlok Építő Zrt. A társaság építheti meg az M80-as autóút Körmend-Rábafüzes országhatár közötti 2x1 sávos szakaszához kapcsolódó körmendi mérnökségi telepet, nettó 5 milliárd 946 millió forintért. 

A bajai kikötő korábbi fejlesztéséről 2018 júniusban adott hírt a Napi.hu: a Duna Aszfalt Kft. nyerte meg a bajai kikötő infrastruktúra fejlesztésére kiírt, uniós támogatású közbeszerzést, 3,4 milliárd forinttal.