A NIF április 12-én tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben a Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciója elkészítéséről szóló nyílt közbeszerzést. A pénteki Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztató ennek a visszavonását tartalmazza.

Az indoklás a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint az ajánlattételi idő lejárta előtt a felhívás visszavonható. A szépséghiba csak annyi, hogy az eredeti felhívásban az ajánlatok benyújtási határideje május 16. 11 óra volt.

Az eredeti felhívás kiemeli, hogy a koncepció készítése során a folyamatban lévő és a megvalósítani tervezett fejlesztéseket és azok hatását is figyelembe kell venni. Ezt követően példálózva felsorolja az ajánlatkérő, hogy mire gondol.

  • A vasúti fejlesztések között szerepel a Szabadbattyán-Tapolca-Keszthely vonal szűk keresztmetszetének a kiváltása, a vonal villamosítása és a központi forgalomirányítás kiépítése. Az első ütembe a Szabadbattyán-Balatonfüred közötti szakasz tartozik. A déli parton Lepsénytől Balatonszentgyörgyig a korszerűsítés nagyrészt elkészült, itt a kiegészítő munkákra kell koncentrálni. Javítani kell a Fonyód-Kaposvár vasútvonal állapotán. A listán szerepel a balatoni vasútállomások korszerűsítése is, a MÁV START pedig 9 motorvonatot vásárol.
  • A közúti fejlesztések körébe tartozik a Zalaegerszeget - Keszthelyen át - az M7-es autópályával összekötő R76-os jelű gyorsút megépítése.
  • A kerékpáros fejlesztések része a balatoni bringakör bezárása, a Budapest- Balaton kerékpárút megépítése és egy kerékpáros kölcsönzőrendszer létrehozása.
  • A légi közlekedés kapcsán feladat a Hévíz-Balaton Airport légijárat-forgalmának növelése és a kapcsolódó Sármellék-Zalavári iparterületek fejlesztése.
  • A vízi közlekedés fejlesztésébe tartozik a sokat emlegetett Badacsony és Fonyód közötti kompjárat megvalósítása, valamint a BAHART Zrt. kikötőfejlesztései.

A munkát az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) akarta finanszírozni a NIF.

Megszólalt a NIF

A cikk megjelenése után a NIF Zrt. ezt közölte lapunkkal:

"A Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás visszavonására azért került sor, mert a koncepció turisztikai fókuszú kidolgozása, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának feladatkiadása alapján, nem a NIF Zrt., hanem az MTÜ Zrt. illetékességi körébe esik, annak megrendelési kompetenciájával együtt."