A déli partra új emeletes, KISS motorvonatokkal is el lehet jutni a fővároson át a Szob–Vác–Fonyód, valamint a Szolnok–Cegléd–Fonyód útvonalon. Elkészült a villamosítás Székesfehérvár és Balatonfüred között, melynek köszönhetően csökken a menetidő, és csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatású szerelvények közlekedhetnek az északi partra. Jelentősen könnyebbé vált a Balaton elérhetősége az idei nyári időszakban az ország számos térségéből, mivel a Volánbusz több új járatot indít hazánk kedvelt üdülőhelyéhez, illetve a meglévő kínálatát is több viszonylaton jelentősen bővíti, módosítja és a vasúti közlekedéssel összehangolja annak érdekében, hogy segítse a belföldi turizmus élénkülését - írja közleményében a társaság.

A Balaton déli partjára utazók körében a legnagyobb és várhatóan legnépszerűbb újdonságot az emeletes motorvonatok megjelenése hozza. ANapfürdő expresszvonat június 19-től a hétvégeken Szolnokot és a ceglédi vonal forgalmasabb állomásait köti össze Fonyóddal; a Jégmadár expresszvonat pedig a Dunakanyart, azaz Szob és Vác térségét, továbbá Rákospalota-Újpestet, Kőbánya felsőt kapcsolja össze szintén Fonyóddal, a déli parttal és a Velencei-tóval. Utazás közben az emeletről különleges panoráma nyílik a tóra. A vonatokra díjmentes helyjegy váltása szükséges, garantált ülőhelyet biztosít a vasúttársaság. Az emeletes járművön kívül a Déli->Parti sebesvonatokat, a Tópart és a Balaton InterCity vonatokat is választhatják a déli partra utazók. Az utóbbiban étkezőkocsit is biztosítanak. 

Budapest és Balatonfüred között a korábbi évekhez képest csaknem kétszer annyi vonat közlekedik június 19-től, és egyes településekre járattól függően 8-20 perccel rövidül a menetidő. Balatonfüred és Tapolca között az új, kétóránként közlekedő Vízipók InterRégió vonatokkal érhető el a leggyorsabban a Balaton keleti medencéje. A korábbi években a megszokott Kék Hullám IC is közlekedik.

Vidéki nagyvárosokból is kényelmesebben elérhető a Balaton: a Helikon InterRégió vonatok kétóránként közlekednek Győr, a Balaton nyugati partja és Kaposvár között, de naponta egy vonatpár, pénteken és vasárnap ezen felül több vonat is Pécsig meghosszabbítva közlekedik. Az Ezüstpart expresszvonat naponta közlekedik Miskolc és Fonyód között nagy befogadóképességű kerékpárszállító és IC+ kocsikkal. Az Aranypart expressz Nyíregyháza és Debrecen, míg az Aranyhíd pedig Szeged felől jár Fonyódig. A Tekergő expresszvonat naponta közlekedik Nyíregyháza―Kőbánya-Kispest―Székesfehérvár―Balatonfüred―Zánka-Erzsébettábor között. Naponta két vonat indul Szombathely―Celldömölk―Tapolca―Keszthely között. Naponta egy és hétvégén további egy pár Kék Hullám InterCity közlekedik a Szombathely―Celldömölk―Tapolca―Balatonfüred―Budapest útvonalon.

Az új távolsági autóbuszjáratok indulnak a Balatonhoz többek között Salgótarjánból, Egerből, Gyöngyösről, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Dunaújvárosból, Paksról és Komlóról, az eddigieknél több autóbuszjárat közlekedik a Balatonhoz többek között Szegedről, Bajáról, Pécsről, Kaposvárról, Dombóvárról, Nagyatádról, Marcaliból, Oroszlányból és Tatabányáról. 

A vasúti utazást választók a MÁV-csoport honlapján tájékozódhatnak a menetrendről és az újdonságokról. A menetrendi adatok a MÁV-START menetrendi keresőjéből is elérhetőek.

A Volánbusz járatairól itt tájékozódhatnak az utasok.

A balatoni strandbelépők áráról ebben a cikkben írtunk.