Balatonakarattya lakossága petícióban kérte a polgármestertől – Matolcsy György jegybank elnökvolt feleségétől - a legutóbb 1989-ben felújított épület helyi védelem alá helyezését. A beruházó Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) viszont a meglévő helyett új épületet tervez, ehhez pedig kérte az önkormányzattól a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosítását – írja az Octogon építészeti és design szakportál.

Az épület korszerűsítésről a villamosítás és pályarekonstrukció kapcsán már korábban is volt szó, ám arra senki sem számított, hogy ez a régi épület teljes elbontásával járna. A felvételi épület több átalakításon esett át az évtizedek során, mai formáját 1989-ben kapta.

QP | Quality Placement

A NIF szerint már tavaly nyár óta rendelkeznek érvényes építési engedéllyel az új épületre, dacára annak, hogy az akkor érvényben lévő HÉSZ-nek ez nem felelt meg. A tervezett épület alapterülete meghaladja a rendeletben engedélyezettet, és a telekre vonatkozó beépítési előírások sem teljesíthetők, így szükséges a HÉSZ módosítása, amelyet csak idén januárban kezdeményeztek – írja a portál.

A lakosság ennek kapcsán szerzett tudomást a készülő projektről, aminek költségeit – szemben a pályakorszerűsítés EU-s forrásaival – a magyar költségvetés finanszírozná. A helyiek által pazarlónak ítélt tanulmánytervet a UNITEF’83 Zrt. és a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. készítették.

Ilyen most
Ilyen most
Kép: Octogon

A NIF azzal érvel a bontás mellett, hogy a szükséges és minimális alapterülettel kialakított MÁV üzemi helyiségek összes területe nettó 70 négyzetméter, a mostani épület pedig összesen 86 négyzetméter, illetve, hogy a peron megemelése szükséges az akadálymentesítéshez, és ez vízelvezetési problémákat okozna a régi épület megtartása mellett.

Ilyen lenne
Ilyen lenne
Kép: Unitef